Tápszentmiklós.
Tápszentmiklós.
Tápszentmiklós, a Bakony hegység éjszaki lejtőjén fekvő magyar kisközség, 182 házzal és 1081, ref. és róm. kath. vallású lakossal, a kik közül az előbbiek többségben vannak. Körjegyzőségi székhely. Postája Győrasszonyfa, távírója és vasúti állomása pedig helyben van. Szokoly Endre, a község érdemes körjegyzője, 1905-ben megírta részletesen a község történetét, melyből, saját adatainkkal kiegészítve, a következő részleteket veszszük. A község ősidők óta megült helyen fekszik, mert határában kő-, bronz,- La Téne- és népvándorláskori leletekre bukkannak. A tatárjárás előtt e község helyén állott Ylmár falu, melyet a tatárok elpusztítottak. Zent Miklus néven legelőször 1370-ben tűnik fel, a szentmártoni apátság birtokaként, s azé még 1503 táján is, a mikor már plébániája is említve van. 1527-ben Enyingi Török Bálint foglalja el erőszakkal és a gesztesi vár uradalmához csatolja. 1618-ban, a Török családnak fiágban magva szakadván, Török Zsuzsánna, férjezett Nyáry Pálnéra szállott, a ki e birtokot 1626-ban Esterházy Miklós nádornak adta el. Ez időtájt a faluban mindössze négy porta volt. Később ez is a behódolt községek közé tartozott és török urának adózott, a ki sokat zaklatta a lakosokat. Ebben az időben, Horváth Péter volt a zálogbirtokosa, de a törökök kiűzetése után ismét visszaváltották az Esterházyak. 1764-ben, rövid ideig, más volt a gazdája. Balogh, a tatai uradalom jószágkormányzója ugyanis, elcseréli Billege nevű pusztájáért az Esterházyakkal; de utódok hátrahagyása nélkül halván el, minden birtokát az Esterházyakra hagyta. A reformátusok temploma 1835-ben épült. Most gróf Esterházy Miklós Móricznak van itt nagyobb birtoka. Van itt egy gazdasági szeszgyár is. 1904 július 29-én nagy tűz dúlt a községben, mely 20 udvart és 22 lakóházat, összes melléképületeivel együtt elpusztított. A szeszgyáron kívül még ide tartozik Tuskós puszta és Belsőmajor. Figyelmet érdemel a bársonyosi határra dűlő, melynek egyik részén régebben út vezetett, melyet a nép tatárok útjának nevezett. Ez az elnevezés vagy a tatárjárás, vagy a törökvilág emlékét tartja fenn, mivel ismeretes, hogy a nép a törököt is tatárnak nevezte. A mogyorókúti dűlő déli végét a nép sárkánybereknek, az éjszakit pedig sánczoknak nevezi. Az előbbihez érdekes népregét fűz, az utóbbi pedig, 63ismeretlen rendeltetésű, de a tagosztály után eltűnt sánczok emlékét örökíti meg.
