Tájszólás.
Tájszólás.
A vármegyei tájszólás teljesen azonos a dunántúli tájszólással. Habár a lakodalmi mondókák is már az itteni tájszólás szerint vannak közölve, hadd álljon itt még mutatónak a következő párbeszéd:
»A.: Aggyon Isten, jó napot komám uram! Hál Istennek most csak jó üdő van? – B.: Fogaggy Isten komám! Most van, de a mút napokba fene feránya üdő vót! Annyit esett, hogy sok. – A.: Hát hová igyekszik komám íjjen septíst? – B.: Megyek a kasznár úrho ekkis rítet kírnyi, mer hát tuggya komám, ekkis marhám van, oszt kevís a rítem; nem tok annyit takarítanyi, hogy ölíg legyen a tére; ha anna ekkis rítet, azon akarník takarítanyi ekkis színát. – B.: No no! – B.: Mer tuggya, sajnánám eebitangúnyi valamellik kis marhámat, mer azt tettem fő, hokkis marha nevel. – T.: Biz a úgy van! De én nem menník a kasznárhó, mér mer ott igen borsos a rít. Mit gondú, még tizedikibe is aggya, annyit takarít a zember rajta, hommég a betevő falattyát sem szógája meg. – B.: Lám lám! – T.: Ikkáb megvágom a szómát seczkának, veszek ekkis vörös lisztet, osztég ráteszem, így etetem a marhávaa, minhogy én könyöröggyek valakinek, mer hát azér akkis rítér mindétig adós a zember; immeg akkor köszönök, ha nekem tecczik; ebbura fakó! – B.: No ne ijesszen ee komám, mer nekem széna kő. – A.: Aggya ee a zegyik borgyuját, a zárán vegyík szénát, oszt levan. – B.: Mond ám valamit komám! Én ezt nem gondútam, pedig hát gondúhattam vóna. – A.: Má ekkis eső is kék a tavasziakra. – B.: De kék ám! – A.: No de eszibém jutott, hogy az egyletbótba kő mennem. Kírtek tülem ekkis ómát, meg korompélt. Anník is, de aszongyák, hogy a pinczébe kő levinni, én meg máá öregsígemre gerádicson nem mászkálok. Isten vele komám! – B.: Megálgya!«
Tisztán helyi vonatkozású népdalt alig hallani. A mi annak látszik, az nem más, mint más vidékeken is dívó népdaloknak helyi alkalmazása. Ilyennek tetszik a sági nóta is, mely így szól:
»Sági hegybe sűrü pincze, – Ritkának van jó teteje. – De bor azér jó van benne, – Gyere babám igyunk benne.«
