A város leírása.

Full text search

A város leírása.
Magának a városnak általános jellege olyan, mint a többi alföldi városoké: tágas, csinos, rendes és a körülményekhez viszonyítva, tiszta. A helységet körül a volt földesurak terjedelmes beltelkei övezik. A községben 1288 lakóház van. Belső részében az utczák szélesek és majdnem minden ház előtt virágos kert és faültetés látható. Az ideérkező idegennek nyomban szemébe ötlik a helység haladása, a mely abban nyilvánul, hogy a község kőútakkal van behálózva és a belvárosban az alföldi sár kellemetlenségei ellen oltalmat nyújt az aszfalt-gyalogjáró, melyen a legsötétebb őszi estéken is, bátran járhat az idegen az utczai lámpák világa mellett. Az utczákon sétálva, a közönség szépérzékéről és rendszeretetéről tanúságot tesznek a befásított közterek, melyek nagy gonddal és még nagyobb fáradsággal alapítva, hivatva vannak forró nyárban a sétálónak hűs árnyat nyujtani. A község középpontjában terjedelmes köztér van, hol fasorokkal körülvéve a katholikus templom áll.
Műtörténelmű szempontból különös figyelmet érdemel a róm. kath. egyház ősrégi temploma, a mely a gót stílű építkezések érdekes emléke, de oly sűrű facsoportok veszik körül, hogy épen csak a tornya látszik. A templom – az egyházi oklevelek között fennmaradt adatok szerint – már a XIII. században fennállott s az 1332. évi pápai tizedjegyzék is megemlékezik róla. A későbbi építkezések folyamán azonban eredeti jellegéből lényegesen veszített, csupán a tagozott támfalas szentélyen észlelhetők még az egykori csúcsíves ízlés nyomai. Legutolsó kegyura a Karacsberényi gróf Berényi család volt. Azonban az eladott birtokok átszállásával az utódok a kegyúri jogot nem vették át és így a kegyuraság megszünt.
A helységben ezenkívül a reformátusoknak is van templomuk, a melyet 1859-ben építettek. – Az izraelita imaház 1869-ben épült.
166A városháza régi földszintes épület és kert veszi körül. Előtte áll a hazánk ezeréves fönnállására emlékeztető Millennáris emlékoszlop, rácscsal körülvéve s a vele egykorú díszfák árnyékában büszkén kiegyenesedve figyelmeztet nemzeti dicsőségünkre. A millenniumi emlékoszlop előtti téren áll az artézi kút, mely baczillus-mentes vizével óvja a község lakosainak egészségét.
A városnak ezenkívül még egy emlékoszlopa van, a hevesi Kaszinó épülete mellett, mely kőoszlopot a város egyik önzetlen, áldozatkész polgárának emlékére emelték, ki azt az útat, melyen az emlékkő áll, a saját költségén kiépíttette. A hevesi Kaszinó, a melyben kényelmes helyiségek vannak, hasonlóképen kertben áll. Nem szűkölködik Heves község mulató-helyekben sem s az idegen kényelmes szállást, jó étkezést és szórakozást találhat a két vendéglőben, két kávéházban és czukrászdában.
Van ezenkívül a városban több, kerttel övezett, csinos úrilak és régi kúria. Ezek közül fölemlítendő Básthy Ignáczé, a melyet még 1840-ben Csopaki Thorma Ferenczné szül. Dobóczky Anna építtetett. Dobóczky Dezső kúriáját 1842-ben Dobóczky Imre építette. Kellemes úrilaka van Hellebronth Gézánénak, Kállay Rudolfné szül. Dobóczky Malvinnak és Maczky Emilnek. Néha Hellebronth Géza, a Bernáth-féle terjedelmes, régi úrilakát és a hozzátartozó nagy parkot a városra hagyományozta, de míg özvegye él, ő haszonélvezi. Remenyik István dr. mostani úrilakát, egy régi kúria helyén, 1905-ben építtette, nyolcz holdas parkkal s könyvtárában mintegy 600 kötet könyv van. A Szepessy-féle kúriát még a mult század közepe tájén építtette a Szepessy család és vétel útján került a jelenlegi tulajdonos, Spitzer Vilmos birtokába. Könyvtára kb. 300 kötetből áll. Majzik Viktornak, Heves vármegye mostani alispánjának a szőlőben van kellemes úrilakása s a nyár pár hetét itt szokta eltölteni. Németh Lajosnak Pusztacsászon két úrilaka is van. A régebbi ősi Németh kúria, a mely még a múlt század második felében épült. A másik úrilakot a XVII. században a Lubik család építtette, ezt örökölte a Buday család és ettől a Szirmay család; jelenleg Németh Lajosné szül. Szirmay Szerénáé.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi