Heves vármegye földrajzi viszonyai is – mint mindenütt – döntő befolyást gyakoroltak e vidék megtelepedett lakosaira. A vármegye természeti viszonyait más helyen ismertetjük. E viszonyoknak megfelelőleg találjuk a vizek mentén a halásztanyákat, a síkságon a kiemelkedő halomtelepeket, a hegyekben, különösen a Mátrában, az őskori pogányvárakat, ezek kigészítéseképen a kőgarádokat, melyekkel összefüggnek a lapály Csörszárkai, mik a vármegyét keletről nyugatnak három vonalban érintik.
A vármegyében előforduló eme szembetünő jelenségek már jóval ezelőtt is felkeltették az érdeklődők figyelmét, miután diadémokat és más hasonló jeles leleteket is feltártak a vármegye területén. Különösen foglalkoztatta a közvéleményt a Csörszárkok kérdése, melyeknek nyomai e vidéken oly világosan láthatók. Történtek kutatások is, nevezetesen Ipolyi, Kubinyi, Tariczky, Foltin, Kandra részéről, gyüjtöttek régiségeket is a vármegye területén több helyen: így az egri liczeumban, a czisztercziek főgimnáziumában, Tiszafüreden, a Mátrai Turistaegylet Gyöngyösön, valamint egyes magánosok is, ezek között jelen sorok írója szintén. Mindamellett nincs a néptelepekről oly világos áttekintésünk, mely azokat korszakok szerint biztosan tudná osztályozni, annál kevésbé, mivel a vármegye lapálya kaput tárt az egymást felváltó népeknek, úgy hogy az alföldi terra mara-telepeken többnyire megtaláljuk az alsó rétegekben a régibb korszakok nyomait, feljebb egészen a népvándorlás koráig.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.