Inség.
Inség.
A rendeknek azonban nemcsak a tisztviselőkre kellett gondolniok, hanem a szegény népre is, mely a legsúlyosabb ínséggel küzködött. Némi fogalmat alkothatunk e csapás nagyságáról, ha megemlítjük, hogy a nyomor enyhítésére 19.535 pozsonyi mérő búzát, 237.788 p. m. rozsot, 109.762 p. m. árpát, 20.130 p. m. zabot osztottak ki. (1817. év 259. sz. 757. várm. jkönyvi lap.) Ugyanekkor szabályrendeletileg rendezték a szegényügyet. A szabályzat szerint tilos volt a koldusoknak az egyik helyről a másikba a csavargás. Tilos volt a csavargóknak a kocsmákban szállást adni. A mesterlegényeket, kik megfelelő útlevéllel voltak ellátva, a czéhmester tartozott gondjaiba fogadni. Szigorú büntetés várt azokra a mészárosokra, kik az útlevél nélkül csavargóknak ételt, italt adtak s a gazdákra, kik az ilyeneket cselédekül alkalmazták. Eltiltotta az idegen koldusoknak, hogy vásárokon, egyházi ünnepeken nyomorék tagjaik mutogatásával ébresszenek szánalmat. A czigányoknak a szolgabíró engedelme nélkül nem volt szabad helyüket változtatniok s kunyhóban csak a téglavetés idején lakhattak: ekkor a földesúrtól kijelölt helyen házat kellett építeniök. Az árvagyermekek 12 éves koruk után annyi ideig tartoztak fizetés nélkül szolgálni, a mennyi időt 6 éves koruktól gazdájuknál töltöttek.
A háborús viszonyokra való tekintettel s az országgyűlés ujonczmegajánlási jogának épségben tartása mellett, 1814 január hóban a rendek önkéntesen megajánlották az ujonczok toborzását. Ez az ujoncz-toborzás azonban meglehetős erőszakos volt, mert a fiatalság menekült előle, erdőkbe, nádasokba húzódott s garázdálkodásaival ugyancsak veszélyeztette a közbiztonságot. A szököttkatonák futóbetyárokká váltak s rettegésben tartották az egész környéket. Aranykorát érte a rabló-világ mindaddig, míg a statáriumot ki nem hirdették országosan.
