II. Mátyás.
II. Mátyás.
Bocskay váratlan halálával (1606. decz. 29.) a bécsi békekötést komoly veszedelem fenyegette. Rudolf király elérkezettnek hitte az időt, hogy a békekötés egyes pontjait érvénytelenítse, de szószegése oly ingerültséget keltett, hogy Mátyás herczeg, a családi tanácscsal egyetértvén, Rudolf letételét határozta el. Miután Mátyás a bécsi békét a maga részéről elismerte, a rendektől megszavazott haddal Prágába indult és Rudolfot a magyar koronáról való lemondásra kényszerítette. Mátyás főherczeget ez utóbbi vállalatában Illésházy István is támogatta, a kit az 1608. évi koronázó országgyűlés nádorrá választott. Ez országgyűlés végzeményei közül a Palánk, Drégely és Damásd megerősítésére vonatkozó intézkedések érdeklik közelebbről a vármegye történetét, mely czélra Trencsén és Turócz vármegye közmunkája rendeltetett ki. A következő országgyűlések sem feledkeztek meg a vármegye végvárainak jókarban tartásáról. Az 1613. VIII. törvényczikk Drégely és Damásd megerősítésére Hontvármegye három járását rendelte ki. Az 1618. XL. t.-cz. Gyarmat erődítési munkálataira a bozóki, Damásdhoz a báthi, Palánkhoz a selmeczi járást rendelte ki. De a vármegye saját hatáskörében is gondoskodott a végvárakról. Az 1614-ben Bozókon tartott közgyülésében palánk megerősítése kerülvén tárgyalás alá, a vármegye a vár árkának kitisztítására és mélyítésére három járás paraszt portái után két-két munkást rendelt ki, mely intézkedést 1615-ben foganatosították, a mikor új külső palánkot építettek. Damás várának helyreállításához 1612-ben háromszáz jobbágy-telek kézi munkáját rendelték ki, azonfelül az erődítési czélokra 1200 karót és az ahhoz szükséges mennyiségű kézimunkaerőt. Ugyanez évben Drégelypalánk helyreállítására 69 porta után munkásokat rendeltek ki.
Sok dolgot adott a vármegyének a véghelyeken elhelyezett lovasság lovainak eltartása is. 1610-ben a vármegye a gyarmati és a drégelypalánki lovasság lovainak számára füvellő helyet jelölt ki, de ez alkalommal a damásdi és a váczi őrség lovai részére füvellő hely kijelölését megtagadta, mivel az előbbi két véghely lovainak 326eltartása amúgy is sok dolgot adott a vármegyének. 1614. október 24-én tartott közgyülésében, Fülekről ötven, Gyarmatról és Drégelypalánkról száz-száz lovas számára szükséges legelőkről kellett gondoskodnia a vármegyének. 1614-ben a leégett Gyarmat felépítésére az egész vármegye területéről portánként két-két szál karót szavazott meg. 1615-ben a leégett füleki vár helyreállítására a kishonti kerületet rendelték ki. Ugyanez évben a damásdi vár megerősítésére hetven porta után három-három karót és egy-egy kocsi rőzsét rendeltek. 1616-ban a gyarmati és a drégelypalánki vár helyreállításához minden jobbágytelek után négy karó és elegendő rőzse rendeltetett; ugyanez évben Damásd várának helyreállítására a jobbágyságot fűzfavessző és palánkfa szolgáltatására kötelezték. Az 1622. XXXVI. t.-cz. Drégelypalánkhoz a selmeczi, Damásdhoz a báti-járás közmunkáját rendelte ki. Az 1623. április 19-én tartott közgyülésben a vármegye megbízta az alispánt, hogy Gyarmat, Palánk (Drégelypalánk) és Damásd várait személyesen vizsgálja meg és a mennyiben az erődítési műveletek pótlása válnék szükségessé, azoknak foganatosítása iránt saját hatáskörében intézkedjék. Ugyanezen közgyűlésben meghagyta a vármegye a járási szolgabíráknak, hogy a falukban kóborló és a szegény népet sanyargató végbeli hajdúkat megbüntetés végett az illető kapitánynak jelentsék be. (Hőke Lajos: Hontvm. tört. Kézirat a vm. levélt.)
Még az 1609. évi országgyűlés folyama alatt a bányavidéki végvárak katonasága között nyugtalanság támadt az elmaradt zsold és a hiányos felszerelés miatt, a végbeli vitézek 1609. február végén gyűlést tartottak Gyarmaton és onnan követséget menesztettek az országgyűlésre. Az elégületleneket csak az év végén lehetett lecsendesíteni. A végbeli vitézek kielégítése csakugyan fontos dolog volt, mert a következő évek ismét a törökök elleni készülődésekkel teltek el. Az 1612. július 9-én Nyéken tartott közgyűlésben a vármegye a nemesi felkelés ügyében tanácskozott, mely vagy a török ellen, vagy az erdélyiek segélyére indúlt volna. A nemesi felkelésre azonban ebben az évben nem volt szükség, de annál jobban foglalkoztatták a rendeket az 1613-ban Szebellében tartott közgyűlésen, az esztergomi és váczi törököknek a hódoltsági falvakban elkövetett kegyetlenkedései, mely ügyben a vármegye felíratot intézett a nádorhoz. E feliratban a vármegye magyar követ kiküldését indítványozta a portára, mely ügyben a szomszéd hatóságokat is megkereste. A vármegye kivánsága azonban csak 1619-ben teljesedett, a mikor Thurzó György nádor Kisfaludi Liptay Imrét (1603–1609.) azelőtt honti, akkoriban pedig Barsvármegye alispánját szemelte ki a portai követségre, a ki a személye iránt tanusított bizalom nyilvánulása elől ki nem térhetvén, július 15-ike után útra kelt. Válságos időben hagyta el hazáját az a férfiú, kinek tekintélye, nagy népszerűsége, de mindenekelőtt tapintatos magatartása a rövid idő alatt bekövetkezett belzavarok alatt nagy hasznára vált volna a vármegyének.
