Az októberi diploma.

Full text search

Az októberi diploma.
A deczember 12-ére egybehívott közgyűlés rendkívül nagy érdeklődés mellett ment végbe. Az elnöklő főispán, miután felolvasta az uralkodónak 1860. október 20-án kelt elhatározását (októberi diploma) és a főispán kinevezését, letette az esküt; jegyzőnek ideiglenesen Pongrácz Lajost nevezte ki. A főispán megnyitó beszédére Pongrácz Lajos válaszolt a vármegye közönsége nevében. Ekkor kiegészítették az 1848. évi megyebizottsági tagok névsorát és megalakították a középponti választmányt. A közgyűlés a »Szózat« hangjaival ért véget. Másnap megtartották a tisztújítást. I. alispán lett Rajner Pál, a későbbi belügyminiszter, II. alispán Buócz Kálmán, I. Főjegyző Pongrácz Lajos, II. főjegyző Palugyay Gusztáv. Az újonnan megalakúlt tisztikarnak nehéz feladata volt, mert nemcsak a közigazgatást, hanem a törvénykezést is át kellett vennie. A törvényszék, a másodalispán elnöklete alatt alakult meg és ugyanakkor árvaszéket is szerveztek.
Az októberi diploma kibocsátását az egész vármegye jobb jövő hajnalaként üdvözölte, de a következő év elején az általános örömöt már aggodalom váltotta fel. Az országgyűlés egybehívása még mindig késett, úgyszintén az 1848. 395évi törvények visszaállítása is; már előrelátható volt, hogy még évek hosszú során át tartó küzdelemre lesz szükség, míg az alkotmány győzedelmeskedik az önkény túlkapásaival szemben. Az 1861. január 21-én tartott közgyűlésen felolvasott királyi leirat már szemére is lobbantja a vármegye közönségének, hogy az októberi diplomában megszabott korlátokon túlcsapott, sőt e leirat a bizottsági közgyűlések betiltásával is megfenyegeti a vármegyét. A vármegye feliratban védekezett és a feliratát a társtörvényhatóságoknak is megküldötte. E közgyűlésen került szóba gróf Teleky Lászlónak, az emigráczió egyik legtevékenyebb szereplőjének ügye, a kit a szász kormány Drezdában elfogatott és Ausztriának kiszolgáltatott. Az uralkodó visszaadta ugyan Telekinek szabadságát, de a közéletben való szerepléstől eltiltotta. Hont vármegyében Telekinek még 1848 előtt is sok barátja és tisztelője volt, azonkívül birtokos is volt a vármegyében (Nagy-Csalomia, Nyék, Gyürki, stb.); kitörő örömmel üdvözölték tehát visszatértét, melynek a közgyűlés is kifejezést adott. (Gyürky Antal, II. 62–64. Pongrácz Lajos, Kivonatok Hontvárm. jegyzők 34–35.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi