Nyáry Antal (báró), koronaőr, belső titkos tanácsos, a Szent-István-rend középkeresztese, szül. Varsányban, 1803-ban, meghalt 1877-ben. Jogi tanulmányainak befejeztével, 1823-ban, Hont vármegye aljegyzője, majd szolgabírája, 1830-ban főszolgabírája, 1835-ban alispánja lett. 1837-ben kir. kamarássá, 1845-ban a kir. tábla bírájává nevezték ki. Gróf Széchenyi István nemzetgazdasági reformeszméihez buzgón csatlakozott; angol mintára rendezte be a birtoka kezelését, nagy költséggel hozatott Spanyolországból drága tenyészjuhokat és mintajuhászatot állított fel. A politikában azonban erős és következetes konzervativ volt; 1848-ban hasonló elvű társaival együtt visszavonult. 1849-ben a pozsonyi közigazgatási kerületbe biztossá nevezték ki, de ő látván a Bach-kormány nemzetellenes és a magyar alkotmány kiírtására törekvő czélzatait, otthagyta a gyűlölt hivatalt s teljes visszavonultságban élt mindaddig, a míg 1861-ben, a m. kir. itélőtábla helyreállíttatván, ott elfoglalta régi bírói állását, egy év mulva pedig a szintén feltámasztott hétszemélyes tábla bírája, míg 1863-ban ugyanannak egyik tanácselnöke, koronaőr, valóságos belső titkos tanácsos és a bekövetkezett koronázás alkalmával a Szt.-István-rend középkeresztese lett és azzal együtt bárói rangra emelkedett.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.