Pongrácz Elemér (Szentmiklósi és Óvári) képviselőházi pénztáros és a honti múzeum igazgatója, Pongrácz István cs. és kir. kamarás, tábornok és Pákozdy 266Róza fia, szül. 1862-ben Felsőtúron. Középiskoláit Nagyszombatban és Váczon végezte, a jogot a budapesti egyetemen tanulta. Korán kezdett irodalommal foglalkozni, már 1878-ban dolgozott a Dolinay Hasznos Mulattatójába, az Üstökös és az Uj Budapest czímű élczlapokba. Karczolatait többnyire Pancratius és Fagyos szent álnevek alá rejtette. 1886-ban vármegyéjébe tért vissza, a hol megindította a Honti Hirlapot, melyet 1887. július végéig szerkesztett. 1888-ban vármegyei alszámvevő, majd később főszámvevő lett. Ez időben megalapította a hontvármegyei irodalom- és művészetpártoló egyesületet, a mely felolvasások és előadások rendezésével a társadalmi élet élénkítésére nagy befolyást gyakorolt. 1893-ban a képviselőházhoz pénztári ellenőrré, 1901-ben pénztárossá nevezték ki. 1898-ban Ipolyságon a hontmegyei történelmi kiállítást rendezte és ennek hatása alatt még ugyanazon évben megalakította a hontvármegyei múzeumtársulatot. Szondi György halálának 350 éves évfordulója alkalmából 1902-ben nagy ünnepélyt rendezett a drégelyi Szondi-kápolnánál; ez ünnepély keretében nyitotta meg a honti múzeumot. Munkái: A hontvármegyei történelmi kiállítás katalogusa. Ipolyság, 1898. – A honti múzeum képes katalogusa. U. o. 1902. – A Pongrácz-család írói. – Továbbá szerkesztette a Hontvármegyei Almanachot 1893-ra és 1894-re és a Honti Naptárt 1900. óta szerkeszti. – Végül résztvett a honti monografia megszerkesztésében, különösen az irodalom és tudomány művelőit ismertető fejezet megírásában.
Pongrácz István.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.