Sembery István (Felsőszúdi) publiczista, Sembery Imre fia, született 1841-ben. Alig végezte be tanulmányait, résztvett az 1859–1860-iki mozgalmakban, s részt vett a tüntetéseknek csaknem mindegyikében. Összeköttetésben volt az éjszak-olaszországi mozgalmakkal, a németországi és lengyel tüntetésekkel; később az 1863-iki lengyel forradalommal. 1866-ban külföldön tartózkodott, még pedig Svájczban, Spanyolországban és az angol Gibraltárban. A Marokkó partjain a Bourbonok későbbi elüzetését előkészítő forradalmas mozgalmak vezetőségével is összeköttetésben állott. Hazájába csak a königrätzi csata után tért vissza. 1869-ben a függetlenségi párt alakításában résztvett s a szétvált ellenzéket tömöríteni akarta. 1870-ben Francziaországban találjuk Semberyt, hol a kikiáltott köztársaság érdekében a német invázió elleni szervezésben vett sikeresen részt. 1872-ben Hont megyében újra szervezte az ellenzéket. 1873-ban Pest vármegye tüntette ki bizottsági tagsággal. 1875-ben a nádudvari kerület megválasztotta országgyűlési képviselőjévé; ezt a kerületet három ízben képviselte. Már 1875-ben a boszniai forradalom elején feltünést keltő tanulmányokkal lépett fel az »Egyetértés«-ben, a keleti birodalom átalakításáról czikkezvén. A töröknek – mint magyar fajrokonnak – fenhatóságát meghagyandónak vélte, s lassan-lassan az ország közvéleményét is megnyerte eszméjének. A török birodalom magyarhoni diplomacziai ügyvivője útján tárgyalásba is bocsátkozott Semberyvel. 1884-től többé nem vállalt képviselőséget, hanem majdnem kizárólag az irodalomnak él. Publiczisztikai, társadalmi és szépirodalmi czikkeinek száma igen nagy; ezek elsőrendű lapokban és folyóiratokban láttak napvilágot.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.