A karliki mészárlás.
A karliki mészárlás.
Ez a saskői királyi birtok kiterjedt a Selmeczbánya város által bírt barsmegyei határszélig, vagyis a kerlingi és hodrusi völgyig és a saskői várkapitányok hatalmaskodásai sok bajt okoztak Selmeczbánya városának. De a legnagyobb bajt az 1351. év nyarának derekán mégis ez a Wesszős mester okozta, a midőn erőszakosan elfoglalta a Selmeczbánya városhoz tartozó Karlik (most e területet Kerlingnek nevezik) községet, nagy kiterjedésű erdő- és legelő-területeivel együtt. Lajos király ezidőben sógora, Kázmér lengyel király segítségére sietett a litvánok ellen segédcsapattal és távolléte, meg a pusztító pestisjárvány lehettek okai annak, hogy a selmecziek e hatalmaskodásért nyomban nem siettek panaszra a király elé. Wessews magister helyében csakhamar Zobonya László lett Saskő kapitánya és ezzel az 1352. évben a selmecziek maguk akartak elbánni, hogy erőszakosan elfoglalt községüket, Karlikot, karhatalommal visszafoglalják. Összeszedték tehát minden erejüket és egész kis hadsereget szerveztek. Ez a sereg nagyobbrészt felfegyverkezett polgárokból és bányászokból állott. Éjféltájban indult el e sereg a városból egy darabig az asszonynéptől is kisérve, s minden nagyobb zaj elkerülésével haladt a vöröskuton át, hogy már kora hajnalkor Karlik községét megszálhassa és azután a hű községbeliekkel egyesüljön. Ámde a hadakozáshoz nem igen szokott, jámbor érzelmű selmecziek nem is gondoltak arra, hogy Zobonya László hadikészülődéseiket valamiképpen megtudja és őket útjukban valahol váratlanul megtámadhatja. Pedig így történt. Rájuk csapott, mint a vércse magas sziklatetőről. Zobonya neszét vette a selmecziek készülődésének; sőt – hisz mindig akadnak árulók és kémek – alaposan értesítve volt a csapatnak Selmeczbányáról való elindulásáról, úgy, hogy már éjfélkor körülvette embereivel Karlik községét és a mellette elterülő erdőséget. Szegény jámbor selmecziek, ha tudták volna, hogy az erdőn keresztül vezető úton túl, Karlik közvetlen közelében már várják őket Zobonya László harczedzett, félelmetes katonái, bizonyára nem hagyták volna el békés városukat, csöndes otthonukat. Hajnali négy óra lehetett, midőn a selmeczi sereg a Karlik melletti tisztáshoz ért. Egyszerre előtörtek Zobonya harczosai. Rátámadtak a meglepett selmecziekre, kik halálmegvetéssel, bátran védelmezték magukat. A karlikiak is segíteni akartak a selmeczieknek, de ezeket Zobonyának a község körül felállított fegyveresi támadták meg. Elkeseredett, véres harcz keletkezett, mely több órán keresztül tartott, a míg a selmecziek és karlikiak teljesen legyőzettek, olyannyira, hogy alig maradt hírmondója a vésznek. Zobonya László és katonái teljesen elpusztították, leégették és lerombolták Karlik községét, mely többé fel sem épült. A megmaradt karliki lakosság levonult a völgybe s megalapította Hodrusbányát, Selmeczbánya mostani külutczáját. Selmeczbánya városában pedig szomorú gyász uralkodott. A bíró és a tanács számban megfogyva imádkozott és tanácskozott: mit tévő legyen? A lakosság hosszú ideig a városból ki sem mert mozdulni; a kedves halottak eltemetetlenül ott feküdtek a csatatéren, a városnak egyik legvirágzóbb községe teljesen elpusztult; vérben, vagyonban és tekintélyben óriási kárt szenvedett. Hol talál e mérhetetlen veszteségre írt, segítséget?! Hol máshol, mint a koronás, felkent magyar király igazságos érzületében. Selmeczbánya polgársága, különösen bányapolgársága keserves panaszt emelt a Lengyelországból visszaérkezett király előtt Wesszeős mester, de különösen Zobonya László ellen. És az igazságos, nagy király meghallgatta a keserű panaszt és 1352. évi április 21-én kelt latin szövegű királyi parancsot adott ki, melynek hű magyar fordítása ez:
»Lajos, isten kegyelméből Magyarország királya, hű Lászlójának, Zobonya fiának, mostani saskői várkapitánynak üdvöt és kegyelmet. Selmeczbánya városunk polgárainak és vendégeinek (hospites) keserves panaszából értesültünk, hogy Wessews mester Saskő várunknak előbbi kapitánya nehány ős időktől kezdve Selmeczbányához tartozó helységet, úgy mint: Gerode (most Irtványos), Karlik, Syglesperch (Hegybánya), Dilln (Bélabánya), Sekken (Sekély) és Kupach (Tópatak) összes haszonvételeikkel a mi saskői várunkhoz csatolta és ti ezeket magatok is birtokoljátok s ez által Selmeczbánya városunk nem csekély kárt szenved. A midőn mi tehát nem akarjuk, hogy Selmeczbánya városunk hátrányt szenvedjen, 92akarjuk és parancsoljuk, hűségteknek ünnepélyesen meghagyva, hogy ti az előbb nevezett, ős időktől Selmeczbánya városához tartozó helységeket, melyeket Wessews mester annak idején a mi saskői várunkhoz csatolt, összes haszonvételeivel a mi selmeczi polgárainknak és vendégeinknek visszaadjátok és őket a nevezett városunk határához tartozó területet illetőleg ne háborgassátok, hanem inkább őket jogaikban békességben meghagyjátok és másként cselekedni ne merészeljetek. Adatott Budán, az urnak 1352-ik évében. Szent husvét ünnep oktávája utáni hatodik napon.«
Ennek a felette érdekes és becses, határozott hangon írt királyi parancsnak, mely a selmeczi városi levéltárban őriztetik, még az erőszakoskodó Zobonya sem mert ellenszegülni és Selmeczbánya városa ismét birtokába jutott az elfoglalt területeknek, Karlik azonban, sajnos, végképpen elpusztult.
Ezután első dolguk volt a selmeczieknek kivonulni a szerencsétlen ütközet színhelyére, ott az elesetteket, illetve már csak azok csontmaradványait eltemetni és a szomorú helyet »Zu den todten Gebeine« – a »holt csontokról« elnevezni, mely nevet e terület még a mai napig is viseli.
