Ghyczy Béla (Assa- és Ablanczkürthi), nyug. honvédaltábornagy, főrendiházi tag, szül. Pesten, 1827-ben. Iskoláit Tatán végezvén, 1841-ben a katonai pályára lépett. 1847-ben a mérnökkarhoz került, hol 1868-ig szolgált és a hadmérnökkari igazgatói rangig emelkedett. Az 1866-iki porosz háborúban az északi hadseregnél működött és résztvett annak hadműveleteiben. Buzgó tevékenységeért a szász Albert-rendet és az érdemkeresztet nyerte. 1868-ban a közös hadügyminiszterium mérnökkari osztályához került és a delegácziók egyik előadójaként működött. A honvédség szervezésében tevékeny része volt és annak kötelékébe átlépve, a katonai szakosztály főnöke lett a miniszteriumban. Majd Erdélybe helyeztetett át kerületi parancsnoknak és e minőségében tért vissza Budapestre. 1882-ben altábornagy lett, 1888-ban vonult nyugalomba s a király érdemei elismeréseül a főrendiház tagjává nevezte ki. Ez idő óta Budapesten és komárommegyei, kisigmándi birtokán él. Elnöke a Magyar Fegyvergyár Részvénytársaságnak, a Magyar Földrajzi Társaságnak pedig alelnöke.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.