Hetényi János.

Full text search

Hetényi János.
Hetényi. János, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, szül. Ekelben, 1786 július 26-án. Atyja református lelkész volt. Iskoláit Komáromban és Pozsonyban végezvén, 1802-ben a debreczeni kollégium hallgatója lett. Külföldi egyetemeket is akart látogatni, de e tervében az akkor folyó napoleoni háborúk megakadályozták és csak 1814-ben juthatott el a göttingai egyetemre. Hazajövet elfoglalta atyja örökét és ekeli lelkész lett. 1823-ban a bécsi protestáns intézet tanárává nevezték ki, de ez állását nem foglalhatta el. A keresztény hittudományt a saját filozófiai rendszere, a harmonistica alapján kidolgozta. Históriai kutatásokkal és műveltségtörténeti tanulmányokkal is foglalkozott. E munkái azonban kéziratban maradtak. Számos pályaművet nyert munkáival, melyek javarésze a Tudományos Akadémiai Évkönyvek, és Bajza Athenaeumában jelentek meg. Az Akadémia 1836-ban rendes tagjai sorába választotta. Komárom vármegye érdemei elismeréseül táblabírái sorába iktatta. Meghalt Ekelben 1856 július 26-án.
Munkái: Honi városaink befolyásáról nemzetünk kifejlődésére és csinosbulására. Buda, 1841. – A Pesten felállítandó protestáns főiskolai tanítás rendtervezete. Kecskemét, 1843. – Sarolta és Adalbert. Budapest, 1844. – A lélektudománynak nevelési fontosságáról. Pest, 1844. – Robot és dézsma. Pest, 1845. – Erdélynek remélhető anyagi kifejlése. Kolozsvár, 1847. – A magyar Parthenon elő-csarnoka. Pest, 1853.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi