Jedlik Ányos.

Full text search

Jedlik Ányos.
Jedlik Ányos, egyetemi tanár, szentbenedekrendi áldozópap, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja és nesztora, született Szimőn 1800 325jan. 11-én. 1817-ben öltözött be a rendbe, melynek később egyik büszkesége lett. Tanári pályáját Győrött kezdte, majd Pozsonyban a jogakadémia bölcseleti karán folytatta, 1840-ben pedig a pesti egyetemen kapott katedrát, hol a természettan tudományát közel négy évtizeden át adta elő. 1858-ban az Akadémia tagjai sorába választotta, 1863-ban az egyetemi rektori méltóságot viselte. Résztvett a Természettudományi Társulat alapításában és annak kezdettől fogva lelkes tagja volt. 1879-ben vonult nyugalomba, de a nyugalom óráit is folytonos munkálkodásban töltötte. Szenzácziós felfedezése: a dinamógép elvének feltalálása. Igen nagy írói munkásságot fejtett ki a hazai és külföldi tudományos folyóiratokban, melylyel tiszteltté tette nevét. Meghalt Győrött 1895 decz. 15-én, hol a város egyik utczáját nevezték el a kitűnő tudós nevéről.
Munkái: Tentamen publicum e physica. Pestini, 1845. – A súlyos testek természettana. Pest, 1850. – Hőtan. Pest, 1851.– Fénytan. Pest, 1851. – Székfoglaló beszéd. Pest, 1863. – A természettudomány fontosságáról. Pest, 1864. – A rektorság megszünésekor mondott beszéde. – Pest, 1865. stb.

Jedlik Ányos.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi