Üdülőhelyek a vármegye területén leginkább a tatai járásban, ennek kies fekvésű községeiben találhatók és nemzetgazdasági szempontból az eddiginél nagyobb felkarolásra várnak. Ily üdülőhelyül leginkább kínálkozik Tata-Tóváros, 286melyet a fővárosból közelsége következtében kirándulási és nyaralási helyként már régóta felkeresnek. A természet e várost pazar módon ajándékozta meg; híres e város tavairól, forrásairól és vízbőségéről, minden oldalról növényzetdús halmoktól és hegyektől környezve, melyek azt tiszta levegővel árasztják el; nyári hónapokban vizeinek és tavainak párái enyhítik a forróságot, a téli, szeleket szelídítik.
Tata-Tóváros tiszta ivóvize egyike a legjobbaknak az országban. Egy időben már felmerült az eszme, hogy az uradalmi angolkertben fakadó fényes források vizével lehetne ellátni a fővárost.
A város körül elterülő vizek és mesterséges vízesések mintegy 90 malomfűrész és kalló kereket hajtanak s a bőrgyári iparnak nélkülözhetetlen erőforrásai.*
A tatai víz 3 fokkal keményebb mint a kellően lágynak ismert ivóvíz, minthogy egy pohár víz 8 milligramm szénsavas mészszel többet tartalmaz a lágy víznél; a mellett a lágy és kemény víz között a középen áll és gyári czélokra kiváló tisztaságánál fogva a Duna vizénél alkalmasabb; a keménysége miatt támasztott aggályoknak nincs semmi jelentőségük. (Közegészség. melléklet 1887. 5. szám.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.