Ászár.

Full text search

Ászár.
Ászár, Kisbér szomszédságában fekvő magyar nagyközség, 295 házzal és 1524 róm. kath., ref. és ág. ev. vallású lakossal, a kik között azonban a katholikusok túlsúlyban vannak. Saját postája van, ellenben távírója és vasúti állomása Kisbér. A történelem előtti korban is már megült hely volt, mert határa az e korból való leletekben gazdag. Később a kelták és a rómaiak lakták és ezekről is számos emlék tanúskodik. Az itt talált római katonai diplomával, 48mely Londonba került, Hampel az »Adalékok Pannonia történetéhez« czímű értekezésében foglalkozik. Már 1239-ben találjuk okleveles említését, a mikor a Zách nembeli Leustách fia Péter a hantai prépostságnak azokból a szőlőkből ad néhány részt, melyek előbb a mosoni várjobbágyokéi voltak. 1403-ban Zsigmond király is megfordult Ászáron és innen keltezte egyik oklevelét. 1489-ben Rozgonyi István volt az ura, a ki itteni birtokát szintén a hantai prépostnak adományozta. Ebben az adományozó levélben Azar néven van említve. 1526-ban a pannonhalmi főapátság és Szolgagyőri György özvegye bírják. Később a Meszlényi család, majd az Esterházyak kezére került és most gróf Esterházy Miklós Móricznak van itt nagyobb birtoka. A mult század elején serfőzőháza is volt. A török világban elpusztult és a defterekben Ászáp néven van említve. Idővel újra megtelepült. Van itt a kisbérfüzitői részvénytársaságnak keményítő-gyára és Hérics Márton plébánosnak téglagyára. E községben, a mostani uradalmi épületben született Jászai Mari, a hires tragika. A községházán őrzik az 1848-iki ászári nemzetőrök lobogóját. Három temploma közül a róm. katholikus 1777-ben, a református 1792-ben és az evangelikus 1836-ban épült. A község lakosai pinczeszövetkezetet és hitelszövetkezetet tartanak fenn.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi