Bana.

Full text search

Bana.
Bana, Győr vármegye határa mellett fekvő magyar nagyközség, 298 házzal és 3178 róm. kath., ref. és ág. ev. vallású lakossal, a kik között azonban a római katholikusok vannak túlsúlyban. Posta van a faluban, távírója Bábolna puszta, vasúti állomása pedig Nagyigmánd és Szentjános. Hajdan királyi várbirtok, s várát már a Névtelen Jegyző említi. Ez a ma is Várdombnak nevezett dűlőn feküdt. A banai várispánság egyike volt a fontosabb hadi állomásoknak; várispánjai a legelőkelőbb családok tagjai voltak, a kik főhivatalokat viseltek. 1241-ben királyi vámját említik, de akkoriban nem a mai helyén, hanem a mostani közös temető területén feküdt, a mit számos jel és egyebek között az is bizonyít, hogy itt hajdani templomának alapfalai még most is megvannak. A szent kereszt tiszteletére szentelt templomát már 1249-ben említik. 1248-ban villa Bana néven van említve, de ugyanakkor egy másik, azóta elpusztult Bana helység is szerepel. 1379-ben Nagy Lajos király possessio seu terra Bana néven Kolos fia Jakab mesternek adományozza, de hogy ez melyik Bana volt, meg nem állapítható. Ez időtájt vámjövedelme a komáromi várhoz tartozott. Bana vára a tatárjárás alatt pusztulhatott el, mert noha árpádkori oklevelek elég sűrün emlegetik, már a Hunyadiak korában megszünt szerepelni. Sánczait a tagosítás után széthordták, széthányták, vagy töltésekül használták fel, de a nyomuk maig is megvan. A község a XVI. század második felében települt újra. 1631-ben a Szilágyi-családnak még csak pusztája volt, melyet Szapáry Andrásnak és Mihálynak zálogosított el. 1666-ban már a Szapáry családbeliek osztozkodnak az egész birtokon. Később azután a Milkovich, Komáromi, Pulay, Somogyi, Sebő, Zámory, Rudasich, Jankovich, Modrovich családok, a vallásalap és a bábolnai ménesbirtok voltak az urai, most pedig Zámory Györgynek és Imrének van itt nagyobb birtokuk. A községben két templom van. A róm. kath. 1784-ben épült és 1897-ben újraépítették, a református pedig 1620-ban épült, de elpusztult. 1680-ban ugyanazon a helyen ismét felépítették és egy újabb katasztrófa után, 1788-ban ugyanazon a helyen harmadszor épült. Ez utóbbi egyháznak XVII. és XVIII. századbeli érdekes ötvösművei vannak. Banához tartozik Bábolna puszta, Csemerhát, Farkaskút, Istvánháza, Jaeger major, Kis- és Nagy-bábolna és Kajánd majorokkal, Karabuka és Lobkovitz erdőrészekkel, továbbá a Milkovics, a Pulay, Szakáll és Zámory tagok. Bábolnapuszta hajdan falu volt és már 1268-ban a Babunai család birtoka, melyet ekkor Babunai Miklós özvegye: Annis birtokolt. 1297-ben említve van az a nagy országút is, mely Ácsról Babunára visz. 1328-ban Szent György tiszteletére szentelt temploma és Péter papja is említve van. 1526-ban Zerdahelyi Imrefi Mihály szerepel birtokosaként. 1263-ban Biay János, Sárközy Gáspár és János, Siesy János és Dallos János kapnak reá királyi adományt. 1635-ben, Bőny Péter és Siesy János kihaltával, Valticher Márk és Szapáry András kapnak ide donácziót. 1662-ben Csajághy Gergelyt és nejét, Konkoly Borbálát iktatják némely részeibe. Báró Szapáry Péter 1696-ban, Iványos Miklós és érdektársai ellen birtokpert folytat. Azután egészben a Szapáryaké lett, a kiktől 1789-ben az állam 450.000 arany forintért az állami ménesbirtok czéljaira megvásárolta. Itt van a m. kir. ménesbirtok igazgatósága, a ménesparancsnokság és a méntelep osztályparancsnoksága. Van itt még gőzmalom, burgonyalisztgyár és téglaégető. Magának e pusztának 1382 lakosa van, a kik nagyobb részben róm. kath. vallásúak. Katholikus templomát az 1724-iki canonica visitatio említi ugyan, de építési ideje ismeretlen. A templom sekrestyéjében régi féldombormívű kőkép látható, melyet némelyek a hajdani Babuna községben fennállott templom maradványának tartanak. E puszta határában 1809-ben és 1848-ban ütközet volt.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi