Szentpéter.

Full text search

Szentpéter.

Szentpéter. – Gróf Zichy Miklós kastélya.
Szentpéter, magyar nagyközség, 508 házzal és 2655 róm. kath. és ref. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója Ógyallán, vasúti állomása pedig Perbetén. E község a török uralom előtti időkben Ó- és Újgyalla, valamint Madar sorsában osztozott. Népes helység volt, melyet a törökök annyira, elpusztítottak, hogy az 1576-iki összeíráskor mindössze kilencz lakható házat találtak benne. A török dúlások után a királyi kincstár új telepeseket hozott ide, de később a Vásonkeői Zichyek lettek az urai és most is gróf Zichy Miklósnak van itt nagyobb birtoka és régi úrilaka, mely arról is nevezetes, hogy hajdan a vármegye háza volt, a hol a zavaros és háborús időkben megyegyűléseket tartottak. A nagysallói csata után Klapka és Damjanich ide szálltak. 1849-ben kórházzá alakították át. E birtok 1720 körül került a Zichyek tulajdonába, melyet ú. n. budai uradalmukért cseréltek el a kincstárral. Van itt egy cserép- és téglagyár is. 1763-ban erős földrengés ejtette rémületbe a lakosokat. A földrengésnek számos ház esett áldozatul, a katholikus templom mennyezete pedig leszakadt és a falak is megrongálódtak. Ez a katholikus templom 1730-ban, a református pedig 1784-ben épült. Ide tartoznak Erdői, Lapos és Várföld puszták, Becsalicsárda és az urasági major. Várföld puszta helyén állott, Ipolyi Arnold és Pesty Frigyes tudósok állítása szerint, a hajdani Várkeszi falu, mely 1243-ban már előfordul, a mikor IV. Béla király Kesew komáromi várföldét Simon és Bertrand spanyol comeseknek adományozza. 1260–70 körül Kesceu alakban van említve. 1355-ben Faber Péter a birtokosa és ekkor Varjobbaghkezeu, vagyis Várjobbágykeszi néven említtetik. 1460-ban 123még mindig e néven szerepel és a komáromi vár tartozéka. 1489-ben Mátyás király Várkeszi falut Komárom városának adományozza. Csere útján azután később ez is a Zichyeké lett. Szentpéter határában van a Harsányi nevű dűlő, a hol hajdan az elpusztult Harsány nevű falu állott. 1239-ben már Harsan néven van említve és Weytek az ura. 1316-ban Harchan alakban írják és ekkor István mester a birtokosa. 1592-ben már komáromi elpusztult várbirtokként szerepel. A törökök dúlásainak esett áldozatul ez is.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi