Szervezet.
Szervezet.
A vármegye törvénykezési joghatóságát a járásokban a fő- és alszolgabirák gyakorolták esküdt társaikkal, a központban az alispánok, úgyis, mint külön ügybíróság, úgyis, mint a törvényszék elnökei. A törvényszék kéthavonként egyszer-egyszer egész héten át ülésezett s ítélőbírái a táblabírák voltak, kiket a megelőző gyűlés erre az alkalomra kirendelt. A törvényszéken, törvényes bizonyságul, folyton egy fő- vagy alszolgabírónak s esküdt társának kellett jelen lenni. A táblabírákat a főispán nevezte ki a megye társadalmának előkelőségei és azok közül, kiket hosszabb tisztviselői szolgálat, avagy 513irodalmi s társadalmi téren kifejtett munkásság érdemesített e kitüntetésre. A megye köztanácskozásaiban, megállapodásaiban a vezérlő és döntő szerepet ők vitték.
A vármegyének két főpénztára volt: a hadi adópénztár és a házi adópénztár. Amabban a hadi adóra, az utóbbiban a megye saját háztartási szükségleteire befolyó összegeket kezelték. Komárom megyében, az 1820–1848 előtti időszak alatt, az évi hadiadó kivetésének összege átlagban s kerekszámban hatvanezer, a háziadóé ötvenezer forintra tehető.
A mértéket illetőleg, a melylyel a vármegye a házipénztár fölött rendelkezett, a kir. helytartótanács és a megye között olykor éles vita folyt. A kormány a maga felügyeleti jogkörének természetére, a vármegye ellenben régebbi tételes törvények sokaságára hivatkozhatott, s e miatt a kérdés nem egy esetben eldöntetlen maradt.
A gyám-gondnoksági, mindennemű számvizsgálati ügyek ellátását, az úriszékek bíráskodása felett az elsőfokú felügyeletet és ellenőrzést a törvényszék gyakorolta. Úgy a fegyelmi bíráskodást is.*
A törvényszéki tárgyalás úgy polgári, mint büntető ügyekben nyilvános volt. Fegyelmi ügy ritkán fordult elő. Sok czeremoniával nem járt, s ha az ügy természete kivánta, nyomban zárlatra került a sor.
Komárom megye területe, igazgatás tekintetében, akkor is, mint ma, négy járásra: az udvardira, a csallóközire, a gesztesire és a tataira oszlott, mégis azzal a különbséggel, hogy Komárom sz. kir. város kuriális telkei és nemesei is, a csallóközi járásba beosztva, a vármegye joghatósága körébe tartoztak.
A megye fő útjai voltak a gesztesi járásban: 1. bécsi posta-út; 2. győr–fehérvári út; 3. komárom–tatai út; 4. komárom–fejérvári út; 5. komárom–veszprémi kereskedelmi út; 6. mészárosok útja; az udvardi járásban: 1. a sóhordó út (Hetényszentpéter); 2. a bányavárosokba vezető út (Perbete–Koltha-út); 3. bagossa–perbetei út; 4. komárom–érsekújvári út; 5. udvard–bessenyői út; 6. udvard–érsekújvári út; 6. komárom–zsitvatoroki út; a tatai járásban: 1. a tata–komáromi út; 2. tata–fejérvári út; 3. tata–almádi út; 4. füzitő–nyergesújfalusi út; 5. a mészárosok útja; a csallóközi járásban: 1. a pozsonyi országút; 2. a Nádszeg felé vezető sóhordó út; 3. öreg dunai út; Győr és Pozsony megyékbe vezető út.
Postaállomások akkor még nagyon gyér számmal voltak. A vármegye az igazgatásban ezt a hiányt lovas hajdúk alkalmazásával pótolta. Komárom megye az 1820–1840-es időszakban tiz ily lovas hajdút alkalmazott a központból, s ez magyarázza meg annak a lehetőségét, hogy a midőn péld. a megye országgyűlési követe Pozsonyból valamely fontosabb politikai kérdésben sürgős követutasítást kért, a következett ötödik napon már együtt volt az utasítás fölött tanácskozó közgyűlés.
Komárom vármegye tisztikara a következőkből állott: első alispán, másodalispán, főjegyző, első aljegyző, másodaljegyző, főügyész, első alügyész, másodalügyész, házi főpénztárnok, hadi főpénztárnok, számvevő, levéltárnok, főhadibiztos, központi biztos, két főorvos, két mérnök, könyvtárnok, pertárnok; a járásokban: egy-egy, összesen négy főszolgabíró, egy-egy, összesen négy első alszolgabíró, egy-egy, összesen négy, illetve nyolcz másod- és harmadalszolgabíró, a melléjök választott 12 esküdttel, egy-egy, összesen négy aladószedő (járási pénztárnok) és egy-egy, összesen négy alorvos.*
Az első alispán általában az igazgatás élén, a másodalispán a törvénykezés élén, a hadi biztos a törvényhatóság és a helytálló s átvonuló katonaság közötti személyes érintkezést, az ellátás, élelmezés biztosítása körüli teendőket közvetítette. A központi biztos, főszolgabirói ranggal, szolgabirói s gazdai teendőket végzett a központban. A könyvtárnok, a néhai jó Kultsár István (a Hazai Tudósítások szerkesztője) által a megyének hagyományozott, s utóbb folyton gyarapított megyei könyvtárt gondozta.
A tisztviselők közül a jegyzői kart, a levéltárnokot, a központi biztost, könyvtárnokot és pertárnokot egyik tisztujítástól a következőig terjedő időre és mindig a tisztujításon, az orvosokat és mérnököket pedig életfogytiglanra a főispán nevezte ki. Ő töltötte be helyettesítéssel, kivéve az alispáni állást, az időközben megüresedett tiszti állásokat is.
A LakyJános alispánsága idejéből, 1624-ből származó megyei czímeres pecsétnyomó, melyet az alispánok e korban használtak, a Nemzeti Múzeumban van.*
Az újabb, magyar köriratú pecsétnyomó 1861-ben készült.
