Posta, távíró, telefon.

Full text search

Posta, távíró, telefon.
Vármegyénkben a postaintézménynek már a XVIII. században akadunk nyomaira. Mocsáry Antal vármegyénkről írt könyvében felemlíti a posta-stácziókat a régebbi időkből. Ezek a következők voltak: »Váczról éjszak felé Rétságig 23611/2 stáczió, Rétságtól Balassagyarmatig szinte 11/2 stáczió, onnét Nógrád-Szakalba ez is 1 1/2 stáczió, azután Gácsra, mely ismét 11/2 stáczió, innen Vámosfalvára 1 stáczió.« Ebből láthatjuk, hogy Losonczon postaállomás még 1826-ban nem volt és régi kivánsága teljesült, mikor 1842-ben a gácsi postastácziót Losonczra tették át. Ma már alig van a vármegyében község, melynek ne volna postája.
Az első távíróvonal vármegyénkben Pesttől Balassagyarmatra, Losonczra és Salgótarjánba a hatvanas években nyilt meg. A gácsi vezeték 1870-ben. A távírót 1887-ben egyesítették a postával.
A vármegyében az első magán-távbeszélőt 1876-ban alkalmazta Losonczon Grimm Lajos gőzmalmi igazgató, a mikor a losonczi gőzmalom városi irodáját összekötötte a gőzmalmi teleppel. Az állami távbeszélő a vármegyében 1898-ban Losonczon, majd utána Salgótarjánban nyilt meg. A törvényhatósági távbeszélő hálózat 1905-ben épült ki és nyilt meg. Egyelőre a járási székhelyek nyertek összeköttetést a vármegyei középponttal: Balassagyarmattal. Újabb távbeszélő központok keletkeztek Fülek, Vilke, Berczel és Lőrinczi községekben. Losonczon volt 1910-ben 127 előfizető; a használt sodrony hossza 601.084 m. és a beszélgetések száma 286.312; Balassagyarmaton volt 57 előfizető; a használt sodrony hossza 284.880 m. és a beszélgetések száma 73.112; Salgótarjánban volt 47 előfizető és 76.700 beszélgetés; Szécsényben 6 előfizető és 6942 beszélgetés; Gácson 6 előfizető és 2.782 beszélgetés; Szirákon 3 előfizető és 2944 beszélgetés; Rétságon 3 előfizető és 6570 beszélgetés; Vilkén 3 előfizető és 504 beszélgetés. Magán-távbeszélőt a vármegye területén az összes nagyobb ipartelepeken használnak.
* * *
Források: Mocsáry: Nógrádmegye Esmertetése, 1826. Fényes Elek: Magyarországnak leírása, 1837. Schwartner: Statistik des Königreichs Ungarn, 1809. Losonczi Phönix, Losoncz és Vidéke, Losonczi Hirlap régebbi számai. A magyar korona országai gyáripara, 1885. Konek Statisztikai kézikönyve. Pallas Lexikon.A beszterczebányai kereskedelmi és iparkamara czím tára. 1898. Horváth Mihály: Az ipar és kereskedés története. Magyar Ipartörténet (Szindinka Ferencz) I., II., III. kötete. A helyszínén gyűjtött adatok.

1. A salgótarjáni palaczkgyár.


2. és 3. Részletek a zlatnói üveggyárból.

Az Ipoly-hid Balassagyarmatnál.

A becskei alagút

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi