Balás Károly.

Full text search

Balás Károly.
Balás Károly (Sipeki), szül. Balassagyarmaton, 1877 január 4-én. Iskoláit Balassagyarmaton, Lőcsén, Váczon, az egyetemet Budapesten, Bécsben és Genfben végezte. Jogi és államtudományi doktori és ügyvédi oklevelet szerzett 1901–1903-ig. Budapesten a bíróságnál joggyakornok s aljegyző, 1903-ban Nógrád vármegye tiszti alügyészévé választotta s ebben, illetőleg később tb. fő ügyészi minőségében, 1906 szeptemberéig működött. Kezdetben a szépirodalomhoz fordult, de már korán a tudományos irodalomra tér át. Vármegyei tisztviselő korában írta s adta ki »A Népesedés« című közgazdasági monográfiáját (Budapest 1905), melynek alapján a kassai állami jogakadémián a közgazdaságtan tanárává nevezték ki s 1906 szeptemberétől ott működik. 1908-ban a budapesti tud. egyetemjogi s államtudományi karán szaktárgyából magántanárrá habilitálták. Több külföldi tanulmányutat is tett. A kassai egyetemért való mozgalomban is élénk részt vett a mozgalom memorandumának szerkesztésével és az egyetemi nagy bizottság gyakori előadójaként.
Munkái közül: A neomalthusialismusról. Társadalmi és nemzeti assimiláczió. A nemzetközi fizetési mérleg problémájához, A szindikalizmus eszmevilága. Az ausztráliai szoczializmusról stb., a Magyar Társadalmi Szemlében, illetőleg külön is 1908–1911-ben. A Nemzeti földpolitika. Ethikai fogalmak a közgazdaságtanban. Telepítéseink főszempontja czíműek 1909–11. között a Közgazdasági Szemlében. A Közgazdaságtan népszerűsítése a Budapesti Szemlében 1910-ben jelentek meg. Önálló munkái: Kivándorlásunk és visszavándorlásunk hassa 1907. A család és a magyarság, Budapest 1908. De la natalité recluite ŕ un et ŕ deux enfant, Budapest 1910. (Közölte a Revue de Hongrie-ban is.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi