V. Ferencz.
V. Ferencz.
Istvánnak 1841 június 30-án bekövetkezett halálával, a seniorátus Ferenczre szállott. Ferencz, a család vedrődi ága megalapítójának, Ferencz veszprémi főispánnak és királyi főpohárnokmesternek elsőszülött fia, 1774. évi szeptember 20-án, Pozsonyban született. 1809-ben a veszprém-vármegyei felkelt nemesség ezredeseként, részt vett a francziák elleni hadjáratban. Később közpályára lépvén, a hétszemélyes tábla bírájává, 1825-ben pedig Bihar vármegye főispánjává nevezték ki. Az ő főispánsága alatt vették kezdetüket Biharban ama pártküzdelmek, melyek Beőthy Ödön fellépése következtében, mindegyre nagyobb hullámokat vertek. Különösen heves választások voltak az 1832–1836. évi országgyűlés alatt, midőn Tisza Lajos lemondása után, előbb Ravazdy Istvánt, majd ennek visszahívása után, Budaházy megyei főügyészt választották követül Kölcsey Ferencz ellenében. E pártküzdelmek következtében elkedvetlenedve, 1836-ban, megrongált egészségére hivatkozva, lemondott a főispáni méltóságról s birtokaira vonult vissza. Mindamellett nem szünt meg érdeklődni a közügyek iránt. Az 1836-1848, évi országgyűléseken jelentékeny részt vett a felsőtábla tanácskozásaiban. Az uralkodó kegye számos kitüntetésben részesíté. Cs. kir. kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, majd főlovászmester s 1848-ban királyi főajtónálló volt. Midőn Bihar vármegye főispáni méltóságától megvált, a Lipót-rend nagykeresztjét kapta. Az ő seniorsága alatt határozta el a család a palotai várban őrzött családi levéltárnak Zsélybe leendő átszállítását, a mi 1858 szeptember 17–20-ika között meg is történt.
