A kiszi.
A kiszi.
Az apró babonákan kívül különösen figyelemreméltók azok a babonás szokások, melyek az ősvalláskutatók szerint határozottan mitológiai vonatkozásúak. Ezek javarésze az ősi tavasz-ünnep emlékét őrzi s kiváltképen a fiatalság körében vannak elterjedve. Ilyen a »kiszihajtás« Nógrádnak különösen Honttal határos 165részén és a Cserhát vidékén. Virágvasárnapon, ha a nagybőjtben senki sem halt meg, a fiatal lányok a piszkafára szalmabábút kötnek s ócska ruhadarabokkal menyasszonynak öltöztetik fel, azután közrefogják s kiviszik a határba, mialatt a gyerekek folyton csúfolják, dobálják, a lányok pedig ezzel a nótával hajtják: »Haj ki kiszi, kiszőcze, – A másik határba. – Gyere be sódar (sunka) – Emmi kis kamránkba! – Kivisszük a betegsígët, – Behozzuk az egéssígët, – Haj ki kiszi, haj ki! A határon a kiszit összetörve vízbefojtják, vagy meggyújtják s a tüzet e nóta mellett körültánczolják. A kiszi a télnek s a betegségeknek a megszemélyesítője s midőn ezt kihajtják a faluból, egyúttal a tavasznak s a jó egészségnek csinálnak útat. Az ősvallásnak ez a tavasz-üdvözlése később – a nóta elején – keresztény vonatkozásokkal bővült, mert a kisze vagy kiszi nevű bőjti levessel kapcsolatos kiszi-bábú a sódar behozásával a bőjt megszűnését jelképezi.
