Érsekujvári diadal.

Full text search

Érsekujvári diadal.
Szécsy jóslata Érsekujvárra nézve nem vált be. A fejedelem levele megtette hatását, Thurzó szilárdul ellenállott, sőt julius havában a hadiszerencse ismét Bethlen felé hajlott s Pálffy és Bosnyák fogságba kerültek, Horváth István, a jägerndorfi herczeggel Pozsonyt vívta s mikor ez bevehetetlennek bizonyúlt, Szakolczát és Holicsot szállotta meg. Legfényesebb volt azonban az a győzelem, melyet Horváth István, a fejedelem mezei hadainak kapitánya, julius 10-én Érsekujvár alatt aratott. Egy névtelennek 1621. jul. 12-éről keltezett levele így írja le az ujvári táborozást:
Az ide való állapot abbanvagyon, 10. Julii múlt hat hete, hogy Ujvárat megszálloták, három sánczból lövik, mely egymás után mind egy nyomban vagyon Komárom felől, de az Nyitrán innen Tarnócz felől Andod nevű falu aránt az első sáncz, mely az német tábor felől vagyon, magasan vár módra van csinálva, az többi az vár felől csak az földszint, az három sánczba 32 álgyú van, a kisebbik 35 fontos glóbist vet, az mást rendbeli 40 fontost, harmadik rendbeli 45 fontost, negyedik 95 fontos glóbist, az várnak keretését nem lövi, hanem be a várba, efféle glóbis már ennehány száz van az úr hazában rakáson .... Ujvárnak Sempte felől való kapúja nappal mindenkor nyitva nem állott, minthogy az német tábor három rendben volt Nyárhídnál, Ondódnál és Anyaládnál, de még soha különben az nitrai kaput be nem töttek, hanem csak estve kilencz órakor és az élést mindennap Esztergom felől szintén oly bőven hozták be eleitől fogva, mint akár mikor békességes időben. Az ő fsge segítsége, mely eleintén érközött, az Nitrán túl fekszik Horváth István hadával együtt 8000 kopjás, az várban 3500 gyalogos és 200 lovas van azonkívül, az ujvári malom, mely a vámhídnál van, még ezideig mind az ujváriak számára forog éjjel nappal. Végbeli török két ezerig lehet Ujvár alatt, nappal inkább mind ben vannak Ujvárban vásárlásnak és boritalnak okáért, hanem éjjelre takarodnak ki, az bornak ott be 8 pénzen itczéje ..... Gróf Thurzó Imre uram Abafi urammal ötezer magával lehet, tegnap érközött Sámbokrét tájára, Léva felé akar menni ő fsge eleiben...

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi