Gvadányi-ház.

Full text search

Gvadányi-ház.

SZAKOLCZA. – AZ IRGALMASOK TEMPLOMA.
Saját felvételünk.
A nagy templomtól nem messze, a tér északi oldalán van a régi jezsuita-kollégium kétemeletes épülete és kéttornyu temploma. A kollégiumban most a kir. kath. gimnázium és a kath. elemi fiuiskola van elhelyezve. A templom azonban oly roskadt állapotban van, hogy hatóságilag be kellett záratni; ujjáépítésére évenkint 4000 frtot ad a vallás- és tanulmányi alap; restaurálása azonban a kellő összegü alap egybegyültéig nem történhetik 47meg. Pedig ez a templom nem csekély dísze lenne a városnak. A jezsuiták a rend eltörlése után hagyták oda. Majdnem szemben vele áll a Gvadányi-ház, az az épület tudniillik, melyben gróf Gvadányi József lovastábornok s magyar költő 1783-tól 1801-ig lakott. Márványtábla jelöli e házat. Az emléktáblát nagy ünnepségekkel kapcsolatban 1887-ben helyezték rája. Van itt még egy másik Gvadányi-féle ház, mely most a kaszinót foglalja magában. Említésre méltó még a főtéren a városháza és a plébánia-épület, nemkülönben a takarékpénztár.
A szt.-ferenczrendiek kolostora és temploma, kerttel körülvéve, a város északi bástyafalára épült. A zárdát még 1467-ben alapították. Szemben áll vele a Stibor-féle alapítványi ház, mely most polgári kórház, nem messze pedig látjuk azt az emlékezetes házat, melynek helyén Vak Béla király állítólagos szülőháza állott. Ez a király-utcza 2. sz. a. levő ház, mely most dr. Felbert Henrik tulajdona.
Az említett templomokon kívül még több templom is díszíti a várost. A Szentháromság temploma, mely rövid ideig a jezsuitáké, majd a karmelitáké volt, akik 1699-ben kapták a saját külön templomukat birtokukba vett jezsuitáktól, most az irgalmasrendüeké, a kiknek itt társházuk és kolostoruk is van. Egy másik volt templom, melyet a reformátusok építettek, később a pálosoké lett. A pálosok házában most az állami elemi leányiskola van. Az evangelikusok kis temploma a század elején épült, miután már III. Károly alatt engedelmet kaptak egyházközség szervezésére. Nemkülönben említésre méltó a kálváriakápolna, a honnan a várost is jól áttekinthetjük. A kálváriához alig pár száz lépés a vasúti állomás, honnan egy fasorokkal beültetett széles út, a Baross-út vezet a város megmaradt falai alatt a belvárosba.
A város társadalmi élete elég csöndes, bár nem tétlen. Patriarchális egyszerűség és kedélyesség kapcsolja össze a családokat. A magyar nyelv ápolását a Gvadányi-kör tűzte ki czéljául, mely egyszersmind az egész értelmiség egyesítője. Mint említettük, elemi iskoláin kivül van gimnáziuma, két szerzetháza; van itt járásbíróság, telekkönyvi és adóhivatal.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi