Kiskunmajsa.

Full text search

Kiskunmajsa.
Kiskunmajsa, a kiskunfélegyháza-kiskunmajsai vasútvonal mellett fekvő magyar nagyközség, 2650 házzal és 14.775, csekély kivétellel r. kath. vallású lakossal. A postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község 1870-ig rendezett tanácsú város volt és ekkor határozta el nagyközséggé való visszaalakulását. A régi helység a mai helyétől mintegy negyedórányira, az ú. n. „Templom-halma” helyén állott, hol a község régi templomának némi maradványai még megvannak. A török hódoltság alatt a helység elpusztult és 1745-ig pusztaként szerepel. A XVIII. század közepén települt újra. Első lakosai azok a települők voltak, a kik 1741-ben a Dorozsmához tartozó Ülés pusztára települtek s a kik innen 1745-ben, felsőbb rendeletre, e pusztára költöztek. A róm. kath. templom 1744-ben épült, de 1816-ban jelentékenyen kibővítették. 1836 deczember 9-én a helység országos és hetivásárok tartására nyert engedélyt. A községben 1892-ben apácza-zárda épült, melyben az iskola-nővérek végzik az oktatást. A községházán egy régi Mária-képes selyemzászlót őriznek. A lakosok kath. kört, gazdakört, függetlenségi 48-as kört, polgári kört, takarékpénztárt, önsegélyző-egyesületet és temetkezési egyletet tartanak fenn. Két gőzmalom is van a községben. A község jelenlegi nagyobb birtokosai Jenovay Zoltán és az egri káptalan. A helységhez tartoznak a következő puszták: Kúnágasegyháza, Marisszállás, Kőkút, Kígyós, Majsajakabszállás, Pálos 87és Kömpöcz. Kígyós pusztán 1816-ban egy juhász sok arany-csattot és boglárt talált, melyet tudatlanul elvesztegetett. 1831-ben még volt nála egy aranycsatt és 4 boglár, XIV. századbeli ötvösmű, mely a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Ez a Kigyós különben hajdan község volt, mely a török dúlások alatt pusztult el. Templomának alapfalait 1900-ban tárták fel.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi