Hadi tények a vármegyében.
Hadi tények a vármegyében.
1849 január haváig Pest vármegye területe jóformán teljesen mentve volt a nagyobb táborozásoktól. A szabadságharcz színhelye inkább a periferiákon volt. Ám mikor Windischgrätz seregei Budapest felé vonultak fel, a kormány pedig Debreczenbe volt kénytelen menekülni, az összes hadállások megváltoztak s működésük Pest vármegye területére, vagy a szomszédos megyékre helyeztetvén át, a vármegye, kivált a sok átvonulás miatt, igen sokat szenvedett. Görgey nem várta be a közeledő osztrák haderőt, hanem Vácz felé vonult el. Windisch-Grätz hadai január 6-én vonultak be várba.
Perczel, ki Windisch-Grätz bevonulása előtt alig nehány órával hagyta oda, Budavárát, a Tisza balpartján, Szolnok és Tiszafüred között foglalt helyet. Itt egészítette ki seregét 15.000 emberre, és 40 ágyúra is szert tett. Ezzel a sereggel azután január 28-án megszállotta Czeglédet és egész Irsáig nyomult előre. Az volt 403a szándéka, hogy a Pesten elhelyezett őrséget kicsalogassa és megtámadja, azonban Dembinszky, az új fővezér, ki valóságos Fabius Cunctator volt, visszaparancsolta s így a vidék ismét ki volt téve az osztrák katonák zsarolásának.
Windiach-Grätz a kápolnai csata után úgy vélte, hogy a „magyar lázadást” teljesen leverte s ily értelemben tett jelentést az Olmützben székelő udvarnak. Tudjuk, hogy csalódott. A magyar sereg csak ezután vívta ki a legfényesebb győzelmeket s az áprilisi napok dicsősége büszkesége a magyar vitézségnek.
Czegléd, Nagykőrös és Kecskemét vidékén Jellasics hadai állottak, a melyek közvetetlenül Perczel visszaparancsolása után vonultak ide. Mesterházy hadai Czibakházánál február 24-én összeütköztek az osztrák hadak egy részével s azokat visszavonulásra kényszerítették. Nagyobb jelentőségű volt a szolnoki csata, a melyben Damjanich aratott fényes győzelmet. Ez utóbbi ütközet részben a vármegye területén, Tószeg és Abony közelében folyt le.
Vetter tábornok, ki Dembinszky után a magyar sereg fővezérletét vette át, úgy tervezte, hogy a Duna–Tisza közén bocsájtkozik a mindenünnen előtörő osztrák hadakkal döntő jellegű ütközetbe. Ezért márczius 17-érc Czibakházához nagy tömegeket, mintegy 35.000embert vont össze. Ő maga a kocséri erdőnél, a körösi határban ütött tábort és felhívta a környék lakosságának figyelmét, hogy résen legyenek s ha a magyarok győznek, azonnal verjék félre a harangokat, hogy a megfutamodó osztrákokat a községek népe is üldözni segítsen. Tervéről azonban a kedvezőtlen terepviszonyok miatt le kellett mondania.
Görgei, ki időközben ismét főparancsnok lett, Miskolcz felől vonult hadaival Pest felé. Windisch-Grätz maga Vácznál táborozott és Jellasich duna-tiszai hadait Nagykáta felé, Schlick seregét Gödöllő irányában tolta előre. Ez utóbbi had április 2-án már Aszódnál állott, sőt az elővéd ugyanekkor Parrot tábornok alatt Hatvant szállotta meg. A magyar elővéd, Gáspár András ezredessel élén, április 3-án ütközött össze Parrottal a azt visszanyomta, sőt mikor Wisocky hadosztálya Csány felől idejében megérkezett, az egész osztrák sereget hátrálásra bírta. Ez volt a nyitánya a diadalmas áprilisi hadjáratnak.
Windiach-Grätz, értesülvén a hatvani kudarczról, az összes sereget Gödöllőhöz rendelte s elhatározta, hogy döntő csapást mért a magyar seregre. Görgei éles esze egy pillanat alatt felfogta a helyzetet s a mint Jellasich előnyomulásáról értesült, megbízta Klapka és Damjanich tábornokokat, hogy Jellasichot külön ütközetre kényszerítsék. A koczkázatos vállalat csak részben sikerült. Jellasich Tápióbicskéhez, Kóka és Szecső vidékére érkezett és még sejtelemmel sem bírt arról, hogy a magyar sereg szembe jön vele. Április 4-én délelőtt tizenegy órakor ütött rajta a Rasztics vezetése alatt álló utóhadon Klapka egyik dandára. Az osztrákok tehát, mielőtt Gödöllőt elérték volna, kénytelenek voltak egy csatát megvívni. Véres és hosszadalmas harcz fejlődött ki, a melyben mindkét fél hősiesen megállotta helyét. Végre is a híres vörössapkások eldöntötték az ütközet mérlegét. Az osztrák sereg meghátrált, miután bosszúból üszköt vetett Bicskére. A győzelmet a magyarok ugyan igen drágán, mintegy 800 emberük elvesztésével fizették még, de meg volt az a haszna, hogy oly sereggel kellett döntő ütközetbe bocsátkozniok, a melynek egy részét már megfélemlítették.
