A provizórium.

Full text search

A provizórium.
Beköszöntött végre a provizórium és tünedezett mindegy remény, hogy a király és a nemzet valaha megértik egymást. Pest vármegye 1861 augusztus 27-iki közgyűlésén foglalkozott az új helyzettel. A rendek ekkor elhatározták, hogy mindaddig együtt maradnak, míg csak erőszakkal fel nem oszlatják őket. A közigazgatási költségek fedezésére, miután adókat nem vethettek ki, kölcsön felvételét határozták el s e kölcsönt a vármegye közönségének adakozásából kívánták előteremteni. A hazafias tisztikar pedig lemondott hat havi fizetéséről.
A helytartótanács a vármegyével szemben retorzióhoz folyamodott. Rendeletileg oszlatta fel a vármegyei bizottságot és megsemmisítette annak az országgyűlésre vonatkozó határozatait. A rendek e helytartósági rendelet tárgyalása czéljából szeptember 30-ára közgyűlést hívtak össze; de mert idejekorán értesültek arról, hogy a kormány a közgyűlés megtartását meg fogja akadályozni, már 29-én összejöttek. Csakhogy a kormány is résen állott. A vármegye termébe fegyveres hatalom vonult be és megakadályozta a vármegye-gyűlés megtartását. A vármegye tisztikara erre, október 1-én, lemondott hivataláról s a legfontosabb folyó ügyek intézésével a vármegyei urak egy magánértekezletének határozatából, Nyáry Pál alispántól kijelölt nehány hivatalnokot bíz meg.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi