A községbeli ház.
A községbeli ház.
Bent a községekben sem más az építkezés és az életmód, csak épen nagyobb s állandóbb arányú. A házakat szilárdabb anyagból, rendszerint vályogból építik, valamivel nagyobbak is a házak, szobák. Gazdagabb az életmód, a ruházat, módosabbak a napi szokások, mert épen azok laknak bent, a kiknek „telik”. 5A házat már a községbeli telekviszonyok szerint építik, végig az utczasoron s kerítéssel veszik körül. Rendesen rács- vagy deszkakerítéssel; vályogfal s fehérre meszelt téglafal szokott lenni az utczai oldalon. Az udvaron szabadon állanak a baromfi- és sertés-ólak, fából vagy sárfallal készítve. Az építkezéshez ritkán használnak igazi erős, tartós anyagot, követ egyáltalában nem, mert arra nem lehet szert tenni. A ház vályog, vagy sár, fala rendesen 2–4 méter magas, pincze ritka ház alatt van és a szoba padlója nem szokott magasabban feküdni az udvar színénél. A tetőzet eddig csaknem mindenfelé nád és szalma volt, újabban a fazsindely és cserépzsindely a leggyakoribb, különösen a nagyobb községekben, a hol tűzrendészeti szempontból nem is engedik már a szalmafedést. Kémény ma már mindenütt van, még a tanyai házakon is. Csúcsfalat majdnem mindenütt építenek, még pedig az utcza felől s gyakran emelnek nemcsak deszka-, de vályog-, tégla-tűzfalat is. Az utczáról két kapu nyílik az udvarra, a nagykapu és a kiskapu. A tornácz sok helyen nagyereszű s oszlopos, a kis kapu a tornáczra nyílik a legtöbb vidéken s a tornácz gerendáin kukoricza, paprika, hagyma van felfüggesztve, száradni vagy megőrizni. Szoktak vaskos vályogoszlopú tornáczokat is építeni a jobbmódúak.
A házak berendezése olyan, mint a többi alföldi vármegyékben, a hol már többször bőven leírtuk őket. A kis lakás egy utczai szobából, konyhából s kamrából áll; gazdagabbaknál a kamrát tovább építik s igy két szoba van. A konyhán kettős ajtó van, a mely középen van ketté vágva, hogy ha a felső részét kinyitják, az alsó akkor is zárva maradhasson, vagy egy nagyajtó van s azonkívül rácsajtó a baromfiak kizárására. A szobában eddig mindenütt volt boglyakemencze, de újabban ezt kiszorítja a vaskályha. A konyhában sem főznek ma már szabad tűzhelynél, hanem vas, pléh takaréktűzhelyen. A kemenczét szalmával fűtötték, de felhasználnak tüzelésre minden éghető anyagot, különösen az erdőtlen vidékeken, a hol tőzeget is használnak fűtésre, a mit trágyából készítenek, vályogalakba préselve a szalmás trágyát.
A lakás szokottabb berendezése a következő. A nyoszolyát a színeig megtöltik szalmával, erre durva vászonlepedőt terítenek, sok ágyneműt s az egészet letakarják színes karton-ágyterítővel. Ma már erre is vásári ágytakarót használnak, még pedig urasat, egyforma készletet vesznek az asztalterítővel. Az egész berendezésben egyre-másra vész el a régi népiparnak minden emléke. Az új házasok már teljesen urias berendezést kapnak festett vagy furnírozott bútorokból, szekrényekkel, hajlított butor-székekkel, diványnyal. Kinek milyen módja van. A falakon régen cseréptányérok, kancsók voltak felaggatva dísznek, ma már ezek is egyre fogynak s a földmíves nép berendezése mindjobban hasonlít a városi kisiparosok, mesteremberek lakásához. Képeket is vesznek, szentképeket, olajnyomatokat, hazafias képeket. A szobának üvegablaka ma már kivált új épületeknél, nagy üvegtáblás, befelé nyíló, egészen modern, bár az ablak nagyságát azért nem igen növelik, mert hideg télen, különösen a falusi olcsó asztalos-munka mellett, a mely hamar elkopik, befúj rajta a szél. Zöld zsalut használnak, régiesebb a tulipános deszkaablak, nem ritka az egészen új gördülő redőny sem. A szoba padlója régebben mindig föld volt, a melyet szombatonként tapasztottak, fölmázoltak símára, s naponként gyakran sepertek és locsoltak. Ezt a földszínt nem szokták fölbontani, kihordani a házból, pedig minden szennyet magába szedett és számtalan betegség melegágya lett. A lakást még ma sem sokat szellőztetik s e miatt nem is egészséges az. Különben az építkezésnél mindig a czélszerűség irányadó elsősorban s nagyon gondosan ügyelnek rá, hogy ne legyen elütő a ház a község szokásától. Ebben csak a modern, városias, reneszánsz-törmelékekkel díszített házak a kivételek, mert ezt egyre szívesebben építenek különösen a városi parasztok. Természetesen ezt is praktikusságból teszik, mert könnyebb eladni nagyobb áron.
A házat jó rendben tartják s az utczák és a községek mind tiszták és gondozott külsejűek. Nincsenek zeg-zúgos utczák, mert békeidőben s az Alföldön telepedtek meg a községek, nem úgy, mint a felvidéki városoknál, a melyek az ősi állapotokat őrizték meg máig. Jellemző a vármegye helységeire a széles, hosszú, ákáczfás utcza, a melynek két oldalán egyenlő távolságban sorakoznak az apró kis házak s az út közepén három ló vonja a tanyáról hazafelé a szekeret. Szinte eltéved az ember, ha több helységben járt s nem könnyen tud ráismerni valami jellemzőre, a miből a város vagy falu képét megalkossa magának.
