Fekvés.
Fekvés.
Fekvés és termőhelyi viszonyok tekintetében a vármegye erdőségei szintén öt csoportba oszthatók. Az első csoport a vármegye nyugati részén, a pomázi és biai járásokban, a Duna jobb partján terül el; nyugatról az esztergomi, délfelől a fehérmegyei Vértes hegység, keleti irányban a székesfővárosi erdőségek határolják és 48,489 k. hold összefüggő beerdősült területet foglal magában. Ezeknek az erdőségeknek a Duna felé hajló éjszaki és keleti része a pilisi hegylánczolathoz tartozik, melynek legmagasabb pontja Pilisszentkeresztnél a 750 m magas Pilisi hegy és a visegrádi határban a 640 m magas Prédikáló-szék, tehát az egész erdőcsoport a középhegység övébe esik. A völgyek, melyeket állandó forrásokból táplált patakok szelnek át, meredek, 20–30°, sőt helyenként 35° lejtésű hegyoldalak közé vannak ékelve. Az éghajlat annyira mérsékelt, hogy az erdő közvetetlen szomszédságában terjedelmes szőlők vannak, melyek jó bort teremnek. Az átlagos hőmérséklet 10 °C-ra tehető. Az altalaj trachit, a feltalaj középmélységű homokos agyag, melynek a jobb zárlatú erdőrészekben – kivált a bükkösökben – mély televénytakarója van. Az első csoport erdőinek déli része a budai hegyek és a Vértes-hegység nyúlványán terül el s legmagasabb pontja az 520 méter magas Jánoshegy. Az altalaj törmelékes mész, dolomit és homokkő, a feltalaj homokos agyag és helyenként fehér homok, a silányabb meredek rétegek pedig kopasz sziklák. Az egész erdőségben kevés a forrás és patak, a mi az egész hegység növényzetére káros. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a régen gyakorolt legeltetés a termőréteg javarészét tönkretette.
A második csoporthoz tartoznak azok az erdőségek, melyek a váczi járásban a Duna balpartján terülnek el és nyugatról a nógrádi hegységtől, kelet felől a hevesi erdőségektől, délfelől a gödöllői járástól határoltatnak és 16,328 k. hold erdőterületet foglalnak magukban. Ezek az erdőségek szintén két részre oszolnak és pedig a Duna balpartjának déli oldalán elterülő Cserhát-hegylánczolathoz tartozó erdőségek, melyek altalaja mészkő, feltalaja pedig sárga és homokos agyag. A hegyoldalak lejtése 20–25° s legmagasabb pontja Vácz határában a 650 m magas Nagyszál hegy. Az egész hegységben a források és patakok igen gyéren találhatók. Második a Galga völgyével elkülönített rész s a váczi járás keleti oldalán terjed. Ez inkább előhegység jellegű s legmagasabb pontja a 320 méteres Acsai hegy. Az altalaj bazalt és homokkő, a feltalaj kötött agyag és homokos agyag, mely helyenként 1.5–2 méter mély. Az éghajlat mérsékelt, átlagos hőmérséklete 10–12° C-ra tehető.
A harmadik csoporthoz tartoznak a gödöllői, monori és nagykátai járásokban található erdőségek, melyeket déli és keleti irányban a Rákosmező, nyugat és éjszak felől a jászkunsági rónaság határol és közel 41,541 k. hold erdőterületet foglalnak magukban. Ezek az erdőségek előhegység és dombvidék jellegével bírnak s legmagasabb pontjaik a Babatvölgy nyugati végén levő 340 m magas Margittai és Máriabesnyő határában a 280 m magas Látó-hegy. Mint minden dombvidéki erdőségben, itt is a völgyeknek némi jelentőségük van, a mennyiben a mérsékelt lejtőjű éjszaki oldalak kevésbé levén a nap szárító hevének kitéve, szép növésű, egészséges állabokat nevelnek, míg a nap szárító sugarainak kitett déli és keleti oldalak szenvedő, csúcsszáraz s igen alacsony növésű faegyedeket nevelnek. A dombokat agyag vagy homokos agyag borítja, míg a völgyeknek állandó mezőgazdasági mívelésre nem alkalmas részét homok és részint kavicsos homok fedi. A fent említett erdőterületnek az a része, mely a monori járásban a kunsági alfölddel határos, az erdőnyilvántartási törzskönyvben a futóhomokon álló erdők rovatába van felvéve és alföldi jellegű. Az egész erdőségek éghajlata átlagosan mérsékelt, az évi átlagos hőmérsék 10 °C; a legmagasabb hőmérsék 25–30 °C, a legkisebb pedig 18 °C. A tavasz korán áll be, azonban rövid; a nyár átlagosan meleg és száraz; az ősz hosszú és igen szép; a tél változékony s ezért az állandó hótakaró rövid ideig tart. Az uralkodó szél nyugati és délnyugati; a tavaszi fagyok nagy károkat okoznak a fiatal erdősítésekben.
A negyedik csoporthoz tartoznak a Duna balpartján elterülő ártéri erdők és a Szentendre, valamint a Csepel-ráczkevei szigeteken rendes gazdasági űzemben kezelt erdőségek 17,137 k. hold kiterjedésben. Az árterületeken található 111erdőtalaj általában véve igen jó minőségű, mert vizhordta fekete homok és agyagtalaj alkotja; a vízjáratok közelében azonban kavicsos. A szigeteken levő talaj a Duna medrének régebbi időben történt átalakulása miatt igen változékony és homoksíkságból homokbuczkákra alakul át; helyenként kavics-lerakodások fordulnak elő, melyek az állabok növekvésére igen kedvezőtlen hatásúak. Mivel azonban e szigeteken a homoktalaj mindig bizonyos mértékben nedves, ennélfogva a terméketlenek közé nem sorozható s így az összes benépesített szigetek teljes mívelés alatt állanak. E szigetek felső része a vízhordalék lerakódása következtében egyre épül, holott az alsó részek elmosódásnak vannak kitéve s a lakosok partbiztosítással látják el.
Az ötödik és legnagyobb csoport azokat az erdőrészeket foglalja magában, melyek a Duna és Tisza folyam között az alsódabasi, kiskőrösi, kunszentmiklósi, kiskunfélegyházai és kalocsai járásokban terülnek el, közel 112,320 k. holdnyi területen, kisebb-nagyobb csoportban és a futóhomokon álló erdők közé vannak felvéve. A fenti terület altalaja az alluvium, víz- és szélhordta sárga agyag képződménye, melyet futóhomok borít; a futóhomokos talaj a keleti és déli szárító szelek hatása alatt kifúvásokat s befúvásokat alkot (buczkák), mely buczkák körül zsombékos lápok, szikes rétegek és helyenként kavicsos, s úgynevezett rétegkő-lerakodások találhatók. Az alföldi homok vegyi tartalma mész, magnézium és sok kálium, azonban a kifúvásokon televényes fekete homok is található, mely már 15–20 cm mélységben elegendő nedvességet tart s így a kerti és mezőgazdasági mívelésre igen alkalmas; immunis tulajdonsága miatt a szőlőkultúrának is megfelel s ezért a futóhomokot szélfogókkal és faültetésekkel igyekeznek megkötni. Az 1879. évi erdőtörvény 165. §-ának intézkedése a futóhomok további terjedésének meggátlása czéljából és közgazdasági szempontból elrendeli a talaj megkötését. E téren Coburg Ferdinánd herczeg már a mult század 40-es éveiben a dabasi járásban levő 14.000 k. holdnyi Vacs pusztát ötsoros akáczszélfogokkal tagokra osztva, a silányabb részeket beerdősíttette s a megvédett területeken majorok telepítésével a volt futóhomokot igen jövedelmező mezőgazdasági birtokká változtatta. E jó példa után ma már nagykiterjedésű volt futóhomok-területek találhatók, melyeket nagy áldozatokkal erdősítettek be.
