A város kiépítését 1772-ben már befejezték. A városnak ez évből való térképe szerint a Vajas és Kígyós közötti rész, az Újvárossal a temetőig, már meg volt és a középületeken kívül, tisztán telepes-házakból állott. Városrészei voltak: A Nagy-utcza, a Vajas mentén Burgundia városrész, a Nagy-utczán túl a Kis-utcza, a Kígyós, e fölött a Kukoricza-város és a temető előtt az Újváros. Kalocsának ekkor összesen 547 telepes-háza volt, ezenkívül a város és uradalom épületei, székesegyház, plebánia-templom, két kanonoki ház, piaristák épülete kápolnával és a szeminárium, mely akkor még csak egyemeletes volt. Az utczák rendezését az 1828. évi tűzvész után kezdték meg, a mely alkalommal a Vajas-menti utczákat egyenesítették ki. Az utczák általános rendezése az 1850. évi tűzvész után történt, a mikor 124 ház égett le. Ekkor szépítő-bizottság alakult, melynek feladata volt egyenes utczákat építeni és az építés csinosságára felügyelni. Sok házat, mely nem állott sorban, lebontottak, tulajdonosaik pedig a Kígyóson túli közlegelőn kaptak házhelyet és új utczákat is nyitottak. Ekkor épült Kalocsa Kígyóson túli része. Újabban kiépültek az Öregszőlők és a vásártéren túli utczák.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.