Baromfi.
Baromfi.
A baromfi-tenyésztés vármegyénknek egyik legtöbb hasznot hajtó gazdasági ága, melynek azért van különös fontossága, mert a baromfitenyésztés jóformán a kisbirtokosság kezén van s így ennek jövedelmezősége népünk vagyonosodásának igen nagy tényezője.
E vármegye területi és talajviszonyai a baromfitenyésztésre és tartásra rendkívül alkalmasak. A tyúkfélének és pulykának a homok a hazája. A víziszárnyasok tenyésztésére pedig a lapályos, kopolyás, eres vidékek alkalmasak kiválóan. A baromfi és baromfi-termékek nemcsak a budapesti és a vidéki nagyobb középpontokon találnak jó piaczot, de baromfiból és baromfi-termékekből a külföldre is nagy a vármegye kivitele.
A múlt század elején a baromfitenyésztés egyéb gazdasági ágak mellett, szerény helyet foglalt el. Pest vármegye alsó részét Fényes 1847-ben mint baromfitenyésztő vidéket említi meg. Galgóczy 1877-ben már a baromfi-tenyésztés fejlődéséről tesz ugyan tanúságot, de jelzi azt is, hogy a vármegye termelése a főváros roppant szükségletét nem tudja kielégíteni. „A tenyésztett fajtákat illetőleg, mindenféle baromfinál még mindíg a régi magyar-fajta a túlnyomó. Ludak és kacsák körül még semmi keresztezés sem észlelhető. Tyúkoknál azonban már a Cochinnal és egyéb fajtákkal kereszteznek.”
71Ez az állapot az utóbbi évtizedek alatt kedvezően megváltozott. Baromfitenyésztésünk óriási lendületet vett. Az állam nagy áldozatot hoz országszerte a baromfitenyésztés fejlesztése érdekében és a társadalmi tevékenységgel karöltve fejleszti és irányítja ezt a gazdasági ágat, mely kezdetlegességéből kibontakozva, egyikévé válik legkeresettebb kiviteli czikkünknek.
A vármegye termelését és a kivitelben való részesedését kiszámítani alig lehet, de tény, hogy 77,850.440 K. értéket képviselő kivitelünkben és nagyobb belföldi piaczok ellátásában nagy arányban vesz részt.
Az 1884. év szeptember hóban történt összeírás e vármegyében 2,296.849 baromfit talált, melyből tenyészanyag 737.779. Az 1895. évi összeírás november hó végén összesen 1,678.966 darabról tesz említést. Ha azonban azt vesszük, hogy az összeírás november hó végén történt, a mikor már jóformán csak a tenyészanyag van meg, feltehetjük, hogy az összeírt anyag 60%-a tenyészanyag, a fejlődés tehát nyilvánvaló. Ez idő óta a fejlődés feltétlenül megállapítható.
A baromfitenyésztés fejlődése három irányban: a szám szerint való szaporítás, a nagyobb testre való nevelés és a tojás-termelés terén észlelhető.
Az utóbbi két évtized alatt a társadalmi tevékenység – az állam hathatós támogatása mellett – országszerte s így e vármegyében is sokat tett a tenyésztés fejlesztése és irányítása érekében. A gazdaságilag jól bevált fajták tenyésztésének a felkarolása volt az irányadó. A tyúkféléknél a nagyobb testre való nevelés érdekében első ízben a Plymouth Roclís és Langshannal tettek kísérleteket. Egyes birtokosok igen nagy mérvben több száz-számra nevelték ezeket a fajtákat, a mi keresztezésben kihatott a népies tenyésztésre is. 1890-ben azonban az orpington és ennek különösen sárgaszínűfélesége kezd elterjedni és minthogy az állami kiosztás jóformán erre a fajtára szoritkozik, ez a fajta mind a magán-, mind a népies tenyésztésben, tiszta vérben tenyésztve és keresztezés útján igen elterjedt, úgy hogy ennek nyoma már majdnem minden községben feltalálható. Az Orpington mellett több vidéken eredetiségében a magyar sárga és magyar fehér, vagy ezeknek a parlagi- és egyéb tyúkfélékkel való keresztezését tartják fenn. Az előbbi, különösen a Halas vidékén fekvő pusztákon, az utóbbi Solt vidékén, a Dunamentén van elterjedve.
A magyar fajta ugyan kisebb testű, a tojás nagysága sem elsőrendű, de igénytelenebb és gyorsabb fejlődésű amannál, a fiatal csirke husa pedig – ha minőségre a nagyobb fajtáké mögött is áll – bizonyos czélokra használhatóbb. A fajjelleg a népies tenyésztésben nem alakult ki, mert az anyag vegyes.
A víziszárnyasok nemesítése terén nagyot haladtunk. Az emdeni és emdeni×olasz ludakkal való keresztezés kihatása ma már a népies tenyésztésben is szembeötlő. E mellett azonban egyes vidékeken a kisebb testű fehér magyar ludat is fenntartották, mert gyorsabb fejlődésű.
A kacsa-tenyésztés, mely 20–25 évvel ezelőtt még kezdetleges volt, azóta nagyot fejlődött. Fajta tekintetében mind a nagyobb, mind a népies tenyésztésben a pekingi jelleg terjedt el, mely a magyarnál nagyobb testű és hizékonyabb. A pulyka a vármegye téres, homokos vidékein van nagyon elterjedve, hol jóformán falkásan tartják; a 300–500 darabból álló falkák nem is ritkák. Nevelése csak a kitollasodásig okoz gondot. Az a gyakorlat van itt elterjedve, hogy tarló szabadulás után a nagyobb gazdák a kisebb tenyésztőktől a növendékpulykákat összevásárolják; őszszel szőlőtörkölyön, főtt burgonyával kevert darán tartják, november végén, deczember elején pedig tengerivel felhízlalva; falkásan értékesítik a szabadkai, kiskunhalasi, kiskunfélegyházai, nagykőrösi, czeglédi nagykereskedők útján, kik a levágott anyagot deczemberben, óriási mennyiségben szállítják külföldre, különösen Angliába.
A vármegyében általában a magyar fehér pulyka van elterjedve; a bronzpulyka kevésbé. A fehér pulykának egyik haszonvétele a kopasztás is. A szárny alatt és a czombon lévő pihét „marabu” készítésére adják el. Egy pulyka tolláért – az ennek gyűjtésével foglalkozók, a kik tanyáról-tanyára járva, maguk tépik a tollat, – darabonként 0.80–1 koronát is fizetnek. A test nagyságának fejlesztésére újabban, különösen Kiskunhalason helyeznek nagy súlyt, hol a Schneider-czég által Francziaországból hozott mexikói fehér pulykák után, szép, nagy testű és finom tollazatú állatokat nevelnek. Ez a pulyka ma jóformán az első helyen áll. A jobb tenyésztők a test nevelésére már ezelőtt is gondot fordítottak. Az 1892-ben, szeptemberben, Pozsonyban tartott országos kiállításra, 72Kiskunhalasról és vidékéről szállított 6–7 hónapos pulyka-kakasok súlya 6–7 kg. volt. Az egy éveseké 10 kg.-on felül.
A vármegye népe előszeretettel foglalkozik a baromfitenyésztéssel. A szegényebb sorsú ember lakószobájában kelteti és neveli a korai baromfit, hogy jó pénzen értékesíthesse. Az alföldi tanyákon a baromfi százait találjuk. A tanyás birtokos ú. n. lakót tart, kivel minden nyári munka teljesítésére megegyez és a ki felében, vagy harmadában neveli a baromfit is.
Bár a baromfitenyésztés terén haladás van, de azért a népies tenyésztés terén még sok a tennivaló. Kellő ápolás és gondozás mellett lényegesen több állat és tojás volna épen abban az időben termelhető, mikor a legkeresettebb. Nagy veszedelme baromfitenyésztésünknek a baromfi-vész, mely különösen őszszel óriási áldozatot szed. Összeépült községeknek sokszor majdnem az egész állománya kipusztul. Ha népünk a kellő védekezésre nagyobb gondot fordítana, a baromfitenyésztésből az eddiginél kétszer nagyobb bevétele lehetne.
Az állami és a társadalmi tevékenység a baromfitenyésztés fejlesztése terén e vármegyében sokat tett. Az állam a baromfitenyésztők országos egyesülete közvetítésével beszerzett nemes anyagból évenként nagy mennyiséget oszt ki a községekben, hol a jó tenyészanyagot kicserélik s a kiadott mennyiségnek megfelelő korcs anyagot bevonják. A vármegye gazdasági egyesülete szintén hathatósan működik közre, tenyésztojások és fajbaromfitörzsek kiosztásával, népies előadások tartásával és díjazással egybekötött tenyészállatvásárok rendezésével. Fokozattabb tevékenység kifejtése czéljából pedig 1903-ban az egyesület, gróf Teleki Józsefné elnöklete alatt, a baromfitenyésztés előmozdítására külön szakosztályt alakított, melynek nők is lehetnek tagjai.
Az 1899. évben Szegeden tartott országos kiállításon mutatták be tenyésztőink először nagyobb mértékben tenyészetüket. Az 1902-ben tartott pozsonyi országos kiállításon már az egyesület 6 udvarban és számos rekeszben csoportosítva állította ki a vármegye népies tenyésztésének anyagát, a nagyobb tenyésztők pedig külön udvarokban és rekeszekben mutatták be tenyésztésök eredményét, úgy hogy a kiállítás zömét pestmegyei és kecskeméti anyag alkotta. Résztvettek tenyésztőink ez idő óta jóformán minden nagyobb országos kiállításon. Az 1907-ben Budapesten tartott nemzetközi kiállításon számos első díjat vittek el. Külföldi kiállításokra is többször küldöttek anyagot.
A vármegye gazdasági egyesületének baromfitenyésztési szakosztálya majdnem minden második évben rendez a vármegye különféle helyén vármegyei jellegű, díjazással egybekötött tenyészbaromfi-vásárt, hogy a tenyésztők anyagának értékesítését és a baromfitenyésztési ismereteket előmozdítsa. Ezeken a vásárokon a jobb tenyésztőket állami és egyesületi díjak és oklevelek és állami érmek kiosztásával jutalmazzák. Ilyen vásárt tartottak 1900-ban Kecskeméten, 1903-ban Czegléden, 1905-ben Monoron, 1907-ben Nagykőrösön és 1909-ben Váczon.
A tenyésztés mellett baromfi-kereskedelmünk is fejlődött. Kiskunhalasról, Kiskunfélegyházáról, Czeglédről, Nagykőrösről nagy czégek szállítják a baromfit élő és leölt állapotban Ausztriába és a vámkülföldre. Maga a halasi Schneider-czég évenként kb. 50.000 pulykát, 25.000 libát, 60.000 kacsát, 480.000 csirkét, 12.000 kappant és nagy mennyiségű tojást és tollat szállít el e vidékről.
A nép között is sokan űzik a baromfikereskedést. Érdekes pl. a szabadszállási „tömők” eljárása. Ezek az egész vidéken, különösen Kiskőrös és Akasztó vidékén, szedik össze a kitollasodott fiatal libát, megtömik s kihízlalva értékesítik. Sok család él ebből és egy-egy helyen 100–200 db fiatal libát tömnek.
Sajnos, Budapest és a magyarországi piaczok ellátásának szervezése még nem alakult ki. Kisebb kofák szedik össze vidéken az anyagot, nagyobb kereskedőknél hordják össze s így a fogyasztásra kerülő anyag már több kézen át, s így aránylag drágán kerül a fogyasztóhoz. A székesfővárosi piacz ellátásának szervezése, pedig vármegyénk baromfitenyésztését még inkább fokozná. A baromfi-ár ingadozásának egyik oka a fentieken kívül az is, hogy a tenyésztők zöme összes anyagát őszszel egyszerre veti a piaczra, hogy a telelés költségétől megszabaduljon és mert ilyenkor szokott fellépni a baromfivész is.
Ujabban a mesterséges keltetés előmozdítása czéljából is mozgalom indult meg. Az egyesület állami segítség mellett, hat keltető-gépet és mesterséges anyát szerzett be, melyeket évről-évre más-más tenyésztőknek ad ki használatra. A Baromfitenyésztők Országos Egyesülete pedig 11 ilyen gépet engedett át 73hasonló czélból, vármegyénk területére, a minek az az eredménye, hogy ma már több kisgazda birtokában is találunk keltető-gépeket.
A baromfitenyésztés emelésében hathatósan közreműködtek azok a tenyésztők is, a kik a fajtiszta tenyésztést karolták fel sikeresen. Kecskemét tenyésztői is hozzájárultak ehhez, mert tenyészetük kihatott a vármegyére is.
A vármegyében többen foglalkoznak sikerrel a fajbaromfitenyésztéssel. Fehér magyart tenyészt: Hauer Béláné Hartán; sárga magyart: Borbás Imréné Kiskunhalason. – Sárga orpingtont: Balog Péter Szentendrén, Csikay Imréné Dunavecsén, Gresznyarik Aladár dr. Soroksáron, P. Horváth Istvánné Örkényben, Kubinyi Endre Ujszászon, Nagy Ágost Szentendrén, Nick Edéné Gödöllőn, Vargha Ferencz Béla Péczelen. – Fehér orpingtont: Ducker Ödönné Aszódon, Gresznyarik A. dr. Soroksárón, Kubinyi Béla Ujszászon, Parthay Géza Pilisen, Pucher Ödönné Káván, báró Wimmersperg Manó Dunakeszin. – Plymouthot: Baross Endre Pilisszántón, Fiedler Lajosné Monoron, Horváth István Üllőn, L. Kovách Gáspárné Káván, Kovács Ödön Piliscsabán. – Langshánt: gróf Keglevich Gáborné Nagykátán. – Emdeni lúdat: Dobos László Czegléden, Dudás Józsefné Pa. Kömpöczön, Ducker Ödönné Aszódon, Farkas Lászlóné Ócsán, P. Horváth Istvánné Őrkényben, Halasi kistenyésztők többen, Hartyáni Imre Czegléden, Nemeskéri Kiss Pálné Gödön, Tahy István Galgagyörkön. – Pekkingi kacsát: Fiedler Lajosné Monoron, Hartyáni Imréné Czegléden, gróf Keglevich Miklós Nagykátán, Kovács Ödön Piliscsabán, Nemeskéri Kiss Pálné Gödön, gróf Teleki Józsefné Tetétlenen. – Pulykát: első helyen a kiskunhalasi tenyésztők: Borbás Imréné, Gyenizse Józsefné, Szecsődi Györgyné, Szalay Imréné és többen, továbbá Hartyáni Imréné Czegléden, Koperniczky Jánosné Tiszaújfalun. Több fajta tyúkfélét Parthay Gézáné Pilisen.
A községi kistenyésztők között az állam évenként 500–800 drb nemes baromfit szokott kiosztani, az egyesület pedig egyes helyeken a helyi viszonyoknak megfelelő nemes faj kiosztásával mozdítja elő az ott beváló tenyészirányt.
