Az 1872-iki tisztujítás.
Az 1872-iki tisztujítás.
1872-ben (január 1-én) történt a bíróságoknak a közigazgatástól való elválasztása s ennek következtében jan. 30-án általános tisztújítás, a melyen megválasztattak a következők:
Alispán: Bacsák Pál; főjegyző: Schott József; aljegyzők: Botló Károly, Sprintzer János, Ollé Bencze; ügészek: Petrovics Gyula, Horváth Géza; pénztáros és ellenőr: Szeleczky Károlly és Krascsenics Kálmán; főmérnök: Kiss Lipót; almérnök: Dömötör Kálmán (magánzó); főszámvevő: Gersics György; alszámvevő: Nagy Ágost (főbíró; főorvos: Lendvay Benő; levéltáros: Leurenty János; árvaszéki elnök: Petőcz István; ülnökök: Botló Ignácz, Baján László (jelenleg is), Bacsák Kálmán; árvapénztáros és ellenőr: Németh József és Deák Lajos; főbírák: Krascsenics Rezső, Takáts Kálmán, Molnár László (nyugalomban), Döbrentey Imre, Szőllőssy Gyula és Szovinecz István. A tisztikartól a bírósághoz átmentek: Bicsányi István, Kuklenik József, Pitroff Rezső, Kovács Endre, Kondé Gyula, járásbíráknak. – Olgyay Miklós, Csörgey Titus, Földes Gyula, Andrássy Dénes, Orosz László, Malatinszky József, Burián Pál, Kiss Károly, Szászy Ágoston, kir. törvényszékí bíráknak. – Gáspár László, Karenovics Pál, Szelle István, Hussz János, Szladics Károly és Olgyay László albíráknak.
A tisztújítást megelőzőleg a főispán annak a nézetnek adott kifejezést, hogy felfogása szerint helytelen dolog az, hogy a választás alatt a jelölt a teremben tartózkodik, a mi különben is zajos jelenetekre szolgál alkalmul. A vármegye a főispán kívánságát határozattá emelte, mire a két alispánjelölt (Bittó Kálmán és Ollé Lajos) a termet elhagyta. A névszerinti szavazás eredménye nem volt kétséges. Bittó Kálmán igen nagy többséget nyert, de a határozat még nem volt kihirdetve, midőn Bittó Kálmán néhány barátja ennek lakására ment és őt a választás színhelyére hívta. Alig csillapult le a viharos éljenzés, midőn a főispán a legerélyesebb hangon rendreutasította Bittót azért, hogy a vármegyének csak az imént hozott határozatát megszegte. Bittó néhány szóval kijelentette, hogy út úgy értesítették, hogy már meg van választva, azután a termet elhagyta; a főispán a választás eredményét kihirdette, mire Bittó Kálmán székét elfoglalta, de nem minden keserűség nélkül, mert, hisz ő közel két évig a főispáni teendőket is vitte a közönség legnagyobb megelégedésére s most magát a főispántól mélyes sértve érezte. Ennek a keserűségnek következménye volt, hogy az űléseket oly ügyesen vezetni tudó Bittó Kálmán az ilyenben újoncz főispánt nem támogatta, a mi a főispánnak sok kellemetlenséget okozott. Végre, Bittó Kálmánt 1872. év szeptember havábanképviselővé választották s helyét a főjegyző, Bacsák 663Pál foglalta el, a kinek főtörekvése folt a főispánnal való jó egyetértés és ez által a közigazgatás lehető tökéletesítése. De a főispánban a bizalmatlanság – az előzmények után – az ügymenet kárára nagyon megerősödött és az állapot már-már tarthatlanná vált. 1874 április 30-űn interpellácziót intéztek az alispánhoz az iránt, hogy miképpen tűrheti ő azt, hogy a főispán a kinevezés alá kerülő állásokra – teljesen mellőzve a régi tiszviselőket – idegeneket nevez ki. Erre az alispán azt felelte, hogy a vármegyerendezési törvény 53. §. b. pontja szerint a főispán őt a kinevezéseknél meghallgatni volna köteles, de ezt a főispán elmulasztotta. 1874 június 7-én több tekintéyles vármegyebizottsági tag gyűlt össze Gyiokó Szilárd magyarbéli kastélyában, a hol megbeszélték a másnapi gyűlés teendőit. A vármegye értelmisége tudta, hogy valami erős dolog készül, de nem volt tudomása arról, hogy mely oldalról fog történni a támadás. Január 8-án Pálffy János gr. főispáni helytartó elnöklete alatt megtörtént a gyűlés, melynek elején Olgyay Zsigmond azt a kérdést intézte az alispánhoz: „Igaz-e, hogy bizonyos hirlapi közlemények következtében a fő- és alispán közt a közügyre is mélyen kiható súrlódások vannak?” Erre Bacsák Pál alispán fölkelt és körülbelül egy óra hosszat beszélt. Bemutatva a főispánnal váltott leveleket, előadta, hogy a „Pozsonyvidéki Lapok”-ban névtelen közlemény jelent meg, a mely a szeredi jegyzőt hivatalával való visszaéléssel vádolja. Habár a szóló magából a közelményből meggyőződött arról, hogy a vád alaptalan, mégis, tekintve a főispán kívánságát, a jegyző ellen fegyelmi vizsgálatot rendelt el s ezzel a járás főbíráját bízta meg. A vizsgálatból a vád alaptalan volta kiderült; erről az alispán a főispánt az iratok közlése mellett értesítette, azzal a hozzáadással, hogy itt további eljárásnak helye nincs, de ha a főispán kívánja, kész a vádat a hírlapban megczáfolni, mire a főispán április 6-án kelt és felolvasott levelében az alispán személyét és állását mélyen sértő nyilatkozatokat tett. Ezután az alispán részletesen előadta azokat a panaszokat és tényeket, a melyek az ügykezelést és az egész ügymenetelt nagyban veszélyeztetik s a melyek a kormány intenczióival sem egyeztethetők össze. Most az interpelláló a következő határozati javaslatot adta be: „A vármegye azt az irányt tartja helyesnek és azt az álláspontot vallja a magáénak, a melyet az alispán képvisel és követ, azért az alispánnak és a vele működő tisztikarnak bizalmat szavaz és kijelenti, hogy az ellentétes irányok egymás mellett a megye üdvére nem működhetnek.” Erre szenvedélyes vita fejlődött ki. Voltak egyesek a főispán pártján is, de annál többen támadták, nem egyszer kíméletlenül az elnöklő főispánt, a ki halványan ugyan, de mozdulatlanul ült elnöki székében. Végre névszerinti szavazás következett, az indítványt 66484 szóval 2 (Németh Sándor és Földes Gyula) szavazat ellenére elfogadták s a főispán a határozatot kihirdette. Aug. 24-én érkezett a belügyminiszter leirata, melylyel a határozatot megsemmisítette és a decz. 15-iki gyűlésre érkezett be a jelentés, hogy Pálffy János gr. állásáról lemondott s lemondása elfogadtatott. A nemes gróf elkeseredésében a vármegyétől teljesen visszavonult, sőt még a virilisták lajstromából is töröltette magát.
Bartal Aurél
főispán.
