Fodor István.

Full text search

Fodor István.
Fodor István (Etienne de Fodor), az athéni villamos telep közp. igazgatója. Szül. 1856-ban, Pozsonyban. Iskoláit családja elszegényedésével kénytelen lévén félbehagyni, nyomdász lesz. Tanulmányait szabad idejében éjjelenként folytatta, és sok küzdelemmel végezte be. Párisba jutott, hol a Collége de France-nak lett rendkívüli hallgatója. Megismerkedett Edison párisi képviselőjével, a ki magához szerződtette s további kiképeztetéséről gondoskodott. 1881-ben a párisi első villamossági kiállításon már mint az Edison-Company tisztviselője szerepelt. Ezt követőleg tanulmányútra ment Hamburgba s Antwerpenbe, majd Jory-sur-Seine-ben felügyelője lett az Edison-gyárnak. Később – mint a társaság mérnökét – kiküldték Oroszországba, Finnországba, Belgiumba, Hollandiába, Angolországba s Algirba. E helyeken közreműködött a legelső izzólámpa-berendezéseknél. Párisban tevékeny része volt a közp. villamos állomások szervezésében. 1888-ban Görögországban életbe léptette a közp. villamos-telepet s annak igazgatójaként Athénban maradt. A görög király a Megváltó-rend lovagkeresztjével, királyunk pedig az aranykoronás érdemkereszttel tüntette ki.
Munkái: 1. Das Glühlicht, sein Wesen und seine Erfordernisse. Erfahrungen über Herstellung und Ausführung der Anlagen prakt. Lichtvertheilung im Raume und ausserordentliche Betriebsverhältnisse. Wien, 1885. – 2. Materialien für Kostenvoranschläge elektrischer 421Lichtanlagen. U. ott, 1888. – 3. Die elektrischen Motoren mit besonderer Berücksichtigung der elektrischen Strassenbahnen. U. ott, 1890. – 4. Die elektrischen Verbrauchsmesser. U. ott, 1891. – 5. Die elektrische Schweissung und Löthung. U. ott, 1892. – 6. Experimente mit Strömen hoher Wechselzahl und Frequenz. Revidirt und mit Anmerkungen versehen von Nicolaus Tesla. U. ott, 1894. – Czikkei leginkább külföldi szaklapokban jelentek meg.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi