Hovárth Jenő, a pozsony-vármegyei gazdasági egyesület ügyvezető titkára, 1892-óta tartózkodik Pozsony vármegyében, a hol először Pálffy József gróf szomolányi uradalmában intézősegéd, később pedig Vay Dénes báró majorházi gazdaságában intéző volt és már itt kezdte meg gazdasági szakirodalmi 429működését a gazdasági szaklapokban. Utána a millenáris kiállítás mezőgazdasági csoportjának felügyelője, majd 1899-ben a szegedi mezőgazdasági kiállítás irodavezetője lett. Ugyanez évben választották meg a „Pozsonyvármegyei gazdasági egyesület” ügyvezető titkárává. Mint ilyen, szerkesztője az egyesület hivatalos közlönyének, a „Pozsonyi Gazdá”-nak. Működésével szorosan összefügg az egyesület föllendülése. Nagy tevékenységet fejt ki a szövetkezetek terjesztése körül; a vármegye területén 25–30 szövetkezetet és számos gazdakört alakított. Az 1902. évi dunántúli kivándorlási kongresszuson ismertetője és előadója a szövetkezeti ügyeknek. Működésének ideje alatt nagyszabású állatkiállítást és díjazást rendezett. Rendezte az 1899-iki agrárgyűlést, 1900-ban a pozsonyi gyümölcs-, szőlő- és konyhakertészeti kiállítást. A pozsonyi II. mezőgazdasági kiállítást előkészítette s abban mint a helyi rendezőbizottság előadója tevékenyen közreműködött.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.