A pénzügyigazgatósági épület. A városháza.

Full text search

A pénzügyigazgatósági épület. A városháza.
A városház felé nézve, balra (8-ik sz.) van a két-emeletes pozsonyi kir. pénzügyigazgatósági épület. Ez az épület egykor a m. kir. helytartóság székhelye, majd II. József után kaszárnya volt. A Főtéren van a városnak egyik legnevezetesebb és legérdekesebb épülete, a városház is, melynek régi tornyát az ezredéves kiállításon is bemutatták. Mivel a városház már szűk, több hivatalát az épületen kívül helyezték el. A város azonban legújabban megvásárolta a primás-palotát, a melyet városházzá 151szándékozik átalakítani és a régivel összekapcsolni.

Pozsony. – A városháza (balról a jezsuiták temploma).
Körper K. felvétele
A városház két részből áll, az ú. n. régi városházból és a vele összeköttetésben levő Apponyi-házból, a mely utóbbinak külön bejárata is van a Lőrinczkapu-utczába vivő hasonnevű utczában. A régi városház emeletes, az Apponyiház kétemeletes. Az utóbbit különben csak 1867-ben vette meg a város. Ebben az épületben vannak jelenleg a polgármesteri és tanácsi helyiségek. Igen szép benne a barokk-stilű pompás kis tanácskozó terem. A régi városházán van a híres pozsonyi levéltár, a városi múzeum, a régi Genanntensaal (választottak terme). A rendőrség hivatalos helyiségei is a régi városházában vannak. A régi városházán meglátszik, hogy különböző időben épült, mert magán viseli a többszöri átalakítás nyomait. Régi okiratokból tudjuk, hogy 1288-ban építője, (Jakab), IV. László király alatt, szolgálataiért telkeket kapott. Itt volt szállva Zsigmond király 1434-ben. A külső façade 1491 és 1531-ből, a szép gót kapu-ív 1326–1340-ből, az udvarban levő lépcsőház és folyosó 1558-ból, a torony pedig 1734-ből való. Belsejében a faragvány-munkálatok az olasz Orsatitól 1645-ből, a faszekrény-ajtók pedig 1650-ből származnak. A városház tornyában van a legrégibb pozsonyi harang is, melynek készítését a XV. századba teszik. Ez az ú. n. lélekharang (Armensünder Glöcklein) volt. A földalatti börtönök a XV. századból valók. A városház kapujának oldalán még most is megvan az a két vaspálcza, a melyek a régi öl és rőf mintáját jelezték; azonkívül egy befalazott kés is látható ott. Följebb pedig, az ablak mellett régi, de megújított arczkép van, mely az elterjedt monda szerint valamely hamis esküje miatt elkárhozott városi tanácsosnak az arczképe. Mielőtt tovább mennénk, meg kell még emlékeznünk a városi múzeumról, a mely elhunyt buzgó őrének, Könyöki József nyugalmazott főreáliskolai tanárnak kezdeményezésére 1868-ban keletkezett. A múzeum, mely sok érdekes tárgyat tartamaz, a város tulajdona, melyet a városi szépítő-egyesülettől választott külön bizottság és őr kezelnek együttesen.

Pozsony. – A városház portáléja.
Körper K. felvétele

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi