Alistál.

Full text search

26Alistál.
Alistál, magyar község 192 házzal és 1098 ev. ref. és róm. kath. vallású lakossal, a kik között az ev. reformátusok vannak túlsúlyban. Nevét többen onnan származtatják, hogy hajdan itt lettek volna a királyi istállók. Annyi tény, hogy egy 1268-iki oklevél az innen egy órajárásnyira fekvő Szakálosról akként emlékszik meg, hogy ott voltak a királyi ménesek és ott laktak az istállómesterek. Alistálnak csak 1391-ben találjuk első írott nyomát. A néphagyomány azt tartja, hogy a község első telepsei a Lubinszky, Mady, Bozsaki, Ramocsay és Radványi családok voltak. A községhez tartozó dűlők közül a Péterháza és a Bödeháza nevűek régi birtokosok neveit látszanak megörökíteni. A mult század első felében a László család volt a földesura. A községben két templom van. A református templom késői gót stílű és a XV. században épült, a katholikus templom pedig 1786-ban. A mult század elején a községhez tartoztak: Belle, Hidvég, Karáb és Petény puszták. Ezek közül Belle puszta Billye néven már 1296-ban van említve, István fia László birtokaként. Most cak Hidvég puszta és Jázó major tartozik ide. A község körjegyzőségi székhely. Postája van, távírója és vasúti állomása pedig Felistál-Nyárasd.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi