Erdőség.
Erdőség.
15. Az erdőség. Az erdőség* fafajai a hegyek közt többnyire lombosak. Köztük leginkább a vörös vagy erdei bükkfa válik ki, úgy hogy mellette a fehér gyertyán, nyir, rezgőnyárfa, kőrís- és jávorfa, vadalma, körte, hárs, galagonya, tölgy és fenyő csak elszórva mutatkozik. Gyöngyörü, csaknem páratlanul álló bükk-erdőség díszlik Borostyánkő vidékén. A Vág lapályán nagyobbára a tölgyfa uralkodik. A tölgyerdőség a vármegyei területből 22.941.52 katasztrális holdat, míg a bükk s egyéb lomberdő 80,949.01 katasztrális holdat borít el. A tölgyerdő főleg Cseklész, Prácsa, Dubova, Sárfő és Schweinsbach vidékén díszlik, de hogy régen a tölgynek nagyobb uralma volt, azt azon utóhajtások és törzsek bizonyítják, melyek úgy a Morva-lapály fenyőerdőségeiben,* mint a pozsonyi Duna-szigeteken is szemlélhetők. A Csallóköz is hajdan nagy tölgyek hordozója volt, melyeknek maradványai még a hatvanas években láthatók voltak.* Rengeteg fenyvesekre a Morva-lapályon találunk; Lozornótól Miaváig nem kevesebb, mint 51.277.80 katasztrális holdat foglalnak el. Ellenben a Súr terjedelmes, 967 holdnyi sűrű, sötét, mézgás égerfa- (Alnus glutinosa) erdőségből áll, melyben a hosszúnyelű szilfa (Ulmus effusa), a nyár-, kőris- és tölgyfa csak kivételesen 18mutatkozik. A kőrisfa (Fraxinus excelsior L.) csak utóbbi időkben került a mocsárság szélén mívelés alá s itt rendkívál kedvező talajviszonyoknak örvend.* A hegyes vidéken helyenként jól tenyészik a vad- és nemes gesztenyefa. Pozsony hegyi ligeteiben gyönyörű vadgesztenyefák vonják magukra az arra haladók figyelmét.
Bedő Albert: Magyarország erdőségei. Ért. a term. tud. köréből XV. köt. 17. sz. 1885. Azonkív. l. Term. tud. közl. 1886. XVIII, 214. s. kk. ll.
A Pálffy herczeg malaczkai uradalmának fenyveseiben gyönyörű tölgyek, százados példányok szemlélhetők.
Földes: Felső-Csallóköz árvédekezésének tört. 8. l.
Kornhuber: Das Moor „Schur” bei St. Georgen. (Verhandl. d. Vereins f. Naturkunde zu Presb. 1858. III. II, 32.)
A Duna-szigeteken, melyek a kanyargós folyam ölelő karjai között bájos tájképeket alkotnak, az erdőségekben jobbára nyárfa-, hamvas égerfa-, síma szilfa-, kőris- és fűzfa-állományok virulnak szapora mennyiségben. Itt a sarjerdők nagyon különböző cserjékből állanak: mogyoró, ükörke, fekete bodza, kánya- és ostormén-bangita, kecskerágó, varjútövis, kökényszilva, szeder, kecskefűz, loncz, sóska-borbolya, som, vörösgyűrű, meg egyébfélékből. Némely helyen a dunamenti ligetek valódi miniature őserdőknek mondhatók. Százados jegenyék, rezgőnyárfák, fűzfák, égerfák, ákáczok szalagokkal beindázott áttörhetetlen sűrűséget alkotnak. E helyütt nádasok, erek és dús füzes vágások egészítik ki az áltropikus buja növényzetet.*
Chernel: Pozs. term. és orv. egyl. közl. 1884–86. VI, 42.
