Borostyánkő.

Full text search

531Borostyánkő.
A romok után ítélve, az volt az általános vélekedés, hogy Borostyánkő (Ballenstein; Paillenstein; Stupawsky Kamen) Pozsony vármegye egyik legrégibb vára. Építési idejét nem tudjuk, de valószínű, hogy Ottokár cseh király betörései alkalmával még nem állott, mert bár a csehek ekkor a Kis-Kárpátok tövében több várat elfoglaltak, többet ostromoltak, a krónikák Borostyánkőről mégsem emlékeznek meg.
A XIV–XVI. században Borostyánkő urai a Bazini és Szentgyörgyi grófok voltak, a kik a vár nevét nemesi előnévül is használták. E család magvaszakadtával, I. Ferdinánd, Borostyánkő várát Serédy Gáspárnak adta zálogba. Ennek 1550-ben bekövetkezett halála után a vár fiára, Györgyre szállott ugyan, de már 1552-ben, ugyancsak zálogjogon, Salm Ecco gróf kezében találjuk, a kitől 1583-ban, 80,000 talléron, Salm Gyula gróf váltotta magához. 1592-ben, II. Rudolf császár engedélyével, Pálffy Miklós vette zálogba a várat, ki csakhamar lemondott arról nővére, Illyésházy Istvánné javára, de már 1599-ben ismét magához váltotta. Pálffy Miklós halála után, 1603-ban kelt király donáczió alapján, az özvegyet és fiait: Istvánt, Jánost, Pált, meg Miklóst iktatták a vár birtokába. Az 1619-iki osztályos egyezség alkalmával pedig Borostyánkő Pálffy Pálnak, a későbbi nádornak jutott osztályrészül. (Hormayer 1829. 363. s köv. ll.)

A borostyánkői vár romjai.
Saját felvételünk

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi