Eberhard.

Full text search

Eberhard.
A Csallóköz egyetlen váracskája Eberhard, a melynek építői valószínűleg a Szentgyörgyi grófok voltak. Legalább Kaprinai, a tudós történetkutató, azt állítja, hogy Eberhardot Zsigmond király idejében építette Szentgyörgyi Eberhard gróf (Coll. Kapr. f. XVI. 240. l.) A hagyomány viszont a vár építését a templomosok rendjének tulajdonítja. Tény, hogy a család egyik tagját, VI. Tamás gróf fiát Eberhardnak hívták s ez éppen Zsigmond korában élt. De a névből már azért sem lehet következtetést vonni, mert a község neve régibb a vár építőjének mondott grófnál.
Történelmi bizonyítékokkal annyi igazolható csupán, hogy Eberhardot 1209 előtt kapta I. Sebős, a Szentgyörgyiek őse. Ez időtől fogva a váracs, a melyről, mint ilyenről az oklevelek nem emlékeznek, csaknem mindig a Szentgyörgyi grófok kezében volt. Így tudjuk, hogy 1334-ben I. Péter grófot, 1369-ben ennek fiát, 1343-ban ismét I. Pétert uralta. (Cod. dipl. III. II 466. III. I/73., VIII. III/641., II/528., IX. IV/170.) Zsigmond király uralkodásának első éveiben azonban Éberhard, nem tudni mi módon, Prokop morva őrgróf kezébe került, a kitől Szentgyörgyi (IV.) Péter, 1409-ben, 1900 frttal váltotta meg. (Coll. Kapr. 40. IV. 157.)
Pozsony vármegye területén a felsorolt várakon és sz. k. városokon kívül fekvő várkastélyokról és községekről már más helyen megemlékeztünk.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi