100 éves jubileum.

Full text search

100 éves jubileum.
1876-ban ülték meg a régi színház 100 éves jubileumát. Tisztára német ünnep volt ez, méltó azokhoz az emlékekhez, a melyek megnyitásához 400fűződnek. Bauer és Bohrmann színigazgatók rendezték a jubiláris ünnepségét, mely alkalommal Beethoven ünnepi nyitányát: „Die Weihe des Hauses” czímmel játszották, azután pedig ugyanaz a darab került színre, mint 1776-ban a megnyitáskor, t. i. Brandisnak „Medicäer” czímű drámája.
A régi színház azonban mindinkább romlani kezdett és 1879-ben már igen rossz állapotban volt. A kiküldött bizottság megállapította, hogy már veszedelmes benne játszani. A színházzal összeépített redout-terem is bomladozni kezdett, úgy hogy habár a város még az 1885-ik évre is bérbe adta, a belügyminiszter erélyes leirata következtében kénytelenek voltak 1884-ben bezárni. Ekkor határozta el a városi közgyűlés az új színház építését a réginek a helyén, 300,000 frt költséggel, Fellner és Hellmer műépítészek tervei szerint. Addig pedig, a míg az új színház fölépült, a Pálffy-termet alakították át ideiglenes színházzá.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi