A Pálffy-kerti színház.

Full text search

A Pálffy-kerti színház.
Így tengődött Fekete társulata addig, míg végre megbukott. Ekkor egy lelkes, magyar érzelmű polgár a Pálffy-kertben lévő nagytermet színházzá alakította át (ugyanitt volt 1884-től 1886-ig, míg az új színház épült, az ideiglenes színház) és vendégszereplésekkel, a színészek fizetésének biztosításával stb. igyekezett a magyar társulatról gondoskodni. Nem érdektelen, hogy a mikor a magyar színészek sorsa rosszra fordult, többeknél az az eszme fogamzott meg, hogy a magyar társulatot a némettel egyesítsék. A vegyesnyelvű rendszer azonban még születése előtt megbukott, hogy 55 év mulva szomorú valóra váljék. A Fekete-féle színtársulat egyébként 1843. májustól októberig játszott a ligeti színkörben. Ez idő alatt számos oly vendég szerepelt ott, a kiknek a nevei a magyar színművészet történetében aranybetükkel vannak feljegyezve: Egressy, Bartha, Lendvay, Lendvayné, Telepi, Szentpéteri, Kilényi és Veszter stb. egyásután jöttek el Pozsonyba, hogy gyönyörködtessék a közönséget, de a publikum – inkább ment a német bohózatokba.
November elején, mikor a Pálffy-terembe vonult a társulat, konzorcziummá alakult, melynek elnöke Ekstein János volt. Egy rendező, 17 férfi-, 6 nő- és 6 gyermek-tagból állott a társulat, melynek műsorában a többek között a következő darabok szerepeltek: „Tündérlak Magyarhonban”, „Idegen nő”, „Egy pohár víz”, „Csalódások”, „Kean”, „Peleskei nótárius”, „Lumpáczius Vagabundus”, „Hamlet”, „Belizár”, „Lear király”, „Vallomások”, „Ármány és Szerelem”, „Szökött katona”, „Lukréczia”, „Notredamei harangozó” stb. Látható tehát, hogy igen élénk repertoárjuk volt.
1844-ben, tehát a következő évben, szintén volt magyar színtársulat Pozsonyban, a mely áprilisban tartotta előadásait. A mint a feljegyzések mondják, Angelot-val kezdték meg az előadásokat, a melyeknek különös érdekességet kölcsönzött az a körülmény, hogy Lendvayn és Egressyn kívül Laborfalvy Róza is vendégszerepelt.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi