A fizetések beszüntetése.

Full text search

A fizetések beszüntetése.
A konfliktus kormány és vármegye között most kezdett kiélesedni. A belügyminiszter újra megsemmisítette a 342. és 346. számú határozatokat és az időközben, a szeptemberi és októberi közgyűlésen, elfogadott határozatokat is, sőt deczember elsejétől nemcsak, hagy beszüntette a rendes vármegyei dotáczió folyósítását, hanem még a kaposvári pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséget is eltiltotta bármely, az alispántól netalán is eszközlendő, a vármegyei háztartási alap terhére fizetendő utalványozás érvényesítésétől. Így most már az 50-es bizottságnak akczióba kellett lépnie. A közgyűlés előbb vázolt határozatát, az állami adó bizonyos százalékának befizetéséről, mellőzték s társadalmi úton fogtak a gyűjtéshez. A gyűjtőíveken 159.372 K-t írtak alá, a bizottság pénztárosához, Chernel Gyulához, csakugyan befolyt 128.500 K 12 fillér, a mely összegből fizették a vármegye összes alkalmazottait deczember, január és február hónapokban.
Miután pedig a vármegye a belügyminiszter megsemmisítéseit tudomásul nem vette, újabb megsemmisítések következtek. Mikor a februári közgyűlés, gróf Széchenyi Aladár indítványára, a belügyminiszter e tárgyban kiadott rendeletét, az összes erre vonatkozó határozatok fenntartása mellett, irattárba helyezni rendelte, Tallián főispán fellebbezését bejelentette, de egyúttal a főispáni állástól való felmentését is megsürgette. Most már előrelátható volt, hogy a kormány, akaratának érvényt szerzendő, királyi vagy kormánybiztost küld a vármegyébe. A bizonytalan harcz végét senki sem tudván, az 50-es bizottság által gyűjtött összeg pedig nem lévén valami nagy, a bizottság elhatározta, nehogy éppen azok legyenek megfosztva az anyagi támasztól, a kik a küzdelem kimagaslóbb helyeit foglalták el, hogy márczius elsejétől már csak a választott tisztviselők fizetését előlegezi, a mely czélra számításuk szerint a rendelkezésre álló összeg hat hónapra elég lett volna.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi