Állásfoglalás a közigazgatás tervezett államosítása mellett 1891-ben.

Full text search

Állásfoglalás a közigazgatás tervezett államosítása mellett 1891-ben.
A vármegye bizalmát nyilvánítja a Tisza-kormányt felváltó Szápáry-kormánynak és megalakulásakor feliratilag üdvözli. Tudvalevően a Szápáry-kormány a közigazgatás államosítását is tervezte s erről törvényjavaslatot nyujtott be az országgyűléshez. Somogy vármegye is állást foglalt e kérdésben, még pedig óriási többséggel, az államosítás mellett. A határozat a következőképen szól: Somogy vármegye kijelenti, hogy át lévén hatva ama tudattól, mikép csak egy lelkiismeretesen, igazságosan vezetett közigazgatás képes úgy ki-, mint befelé erős, egységes nemzeti államot megteremteni és ennek jövőjét biztosítani; másrészt ama meggyőződésben lévén, hogy a közigazgatás csak akkor képes fentebbi feladatának megfelelni, ha közegeinek viszonya oly törvényes szabályozást nyer, a mely alkalmas arra, hogy a közigazgatási pályára a legjobb erőket megnyerje és megtartsa, ezek működését a helyi érdekektől és befolyásoktól mentessé tegye, pártatlan, igazságos eljárásukat biztosítsa és szakképzettségüket a legmagasabb fokra emelje: ezért szükségesnek tartja a közigazgatás államosítását. A továbbiakban megjelöli a törvényhatóság azokat a módosításokat, a miket a törvényben szükségesnek vél eszközöltetni, még pedig kívánja, hogy: a főispán hatásköréből mindaz kivétessék, a mit felügyeleti és ellenőrzési szempontból hivatása nem igényel; a főispán irányában a fegyelmi eljárást egy teljesen független bíróság gyakorolja: az autonóm közegeket (mint újonczozási elnök, központi választmány elnöke, stb.) a törvényhatósági bizottság válaszsza; a törvényben biztosíték vétessék fel arra nézve, hogy a tisztviselőket önkényesen át ne helyezhessék; a tisztviselők szervezett politikai pártok tagjai ne lehessenek; a törvényhatósági bizottság ne csak felírhasson és tiltakozhassék az országgyűlés által meg nem szavazott adók és meg nem ajánlott újonczok kiállítása tárgyában kiadott rendeletek ellen, hanem azok foganatosításától a tisztviselőket már maga a törvény 575tiltsa el; az elsőfokú fegyelmi bíróságban az autonóm elemeknek túlsúly biztosíttassék; végül az autonómia körén belül hozott határozatokat csak a közigazgatási bíróság semmisíthesse meg (1891. jkönyv – 104. sz.).
A közigazgatás államosítása ekkor nem valósult meg. Ma – huszonkét évvel később – a kérdés ismét napirendre került s ezért nem érdektelen Somogy vármegyének akkori álláspontját megismerni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi