Egyke.
Egyke.
Ha nem is szorosan idetartozik, de mégis felemlítendő az „Egyke” – vagyis az egy gyermekrendszer, mely – sajnos – vármegyénkben ütötte fel fejét legelőször, s itt kezdődött meg az ellene való küzdelem is leghamarább.
Néhai gróf Széchenyi Imre volt a legelső, a ki figyelemmel kísérvén népünket, már 1886-ban rámutatott arra, hogy összevetve 1861-el, a jobbmódú gazdák száma a vármegyében nemcsak hogy nem apadt, hanem feltünően szaporodott; reámutatott arra is, hogy ennek a titkos oka az egygyermek-rendszer, mely különösen a birtok eldarabolásától való félelem miatt harapódzott el a jómódú református vallású községekben. Kifejezést adott ama nézetének, hogy az „Egyke” főoka a birtok felosztása körüli szabadságban rejlik; ezt bizonyítja az a körülmény, hogy a születések feltünő apadása az 50-es évek után mutatkozik először és azóta folyton halad. 1891-ben Tallián Béla főispán, már a népszámlálás adataira támaszkodva, hívta fel a közigazgatási bizottság figyelmét a fenyegető bajra, minek eredményeként egy bizottságot küldtek ki a kérdés tanulmányozására. A bizottság a szigetvári és nagyatádi járásokban kiszállott, érintkezésbe lépett a járások vezető elemeivel és magával a néppel is, és megtette jelentését, majd javaslatait. A nemzetirtó bűn elfojtása érdekében felírtak a kormányhoz s képviselőházhoz, megkereséseket intéztek a püspökökhöz. Majd a törvényhatóság állandó bizottságot küldött ki a kérdés figyelemmel kísérésére. Gróf Széchenyi Imre halála után gróf Széchenyi Aladár állott az ügy szolgálatába s ez a kérdés úgyszólván minden törvényhatósági közgyűlésen szerepelt. 1909-ben a dunántúli vármegyék kiküldötteinek részvételével nagy értekezletet tartottak Kaposvárott, melyen határozatokat hoztak és foglaltak jegyzőkönyvbe s azután – az „Egyke” kérdése elaludt.
