Császári Lósy Pál dr.

Full text search

Császári Lósy Pál dr.
Ekkor érkezett meg a külföldi egyetemeken iskolázott Császári Lósy Pál dr., az ötvöskónyi lelkész fia, a ki a kecskeméti, majd debreczeni főiskolák látogatása után gróf Wartensleben Károly fiait a németországi akadémiákra kísérte el, majd egymagában is 4 évet töltött a jénai egyetemen, hol 1799-ben a filozófia doktorává avatták. Minthogy Festetics külföldi tanulásában bőkezűen támogatta Lósyt, az megigérte jótevőjének, hogy tudományát a csurgói intézetnek, Festetics iskolájának szenteli. 1800 márcz. 19-én, József palatinus nevenapján volt a beiktatás felemelő ünnepsége, melyen az iskola inspektorának, Csépán János alsoki lelkésznek üdvözlő szavai után Lósy Pál „Ciceró ékesszólásával” tartotta meg rektor profeszszori székfoglalóját. Korszakalkotó működését elődjének, Jakab József rektornak, távoztával azzal kezdte meg, hogy „Methodus docendit” dolgozott ki a 8 liczeumi osztály számára. Így megszervezve, a csurgói liczeum a legszebb auspicziumok között folytatta működését, mígnem Márton Gábor „subrektorrá” választásával konkoly került a tiszta búza közé. Az intézet e rossz szelleme feldúlta Lósy nyugalmát, a ki háromévi tanárkodás után megvált az intézettől s Kecskemétre távozott tanárnak. Utóda a tudós Vághó Pál lett s midőn néhány év mulva Vághó is távozott, megszünt a theológia tanítása. A 8 évfolyam megmaradt ugyan továbbra is, de csak 6 osztálynak számíttatott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi