Nikla. Magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 212, lakosaié 1446, a kik leginkább róm. katholikus vallásúak. Postája helyben van, távírója Marczali, vasúti állomása Öreglak. Első ízben az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő, ekkor tehát már plebániája is volt. 1395-ben Mikala, 1454-ben Mikla alakban említik az oklevelek. 1536-ban Miklay Ferencz volt a földesura. 1660-ban Könczöl Mihály és Somogyi István jószágaként sorolják fel. Egy 1701–1703. év előtti időből való összeírásban puszta és a Csoknay család birtoka. Az 1715. évi összeírásban új telepítvényként szerepel. 1726–1733-ban a Thulmon család, 1241767-ben Enessey Rozália, Káldy János özvegye, Thulmon Pál örökösei és Thulmon Zsigmondné, szül. Arumpruster Julianna, voltak a földesurai, 1773–76-ban a Thulmon és a Káldy családok, továbbá Berzsenyi Lajos és Barcza Mihály. Az 1806. év nyarától egész 1836. évi febr. 24-én bekövetkezett haláláig itt lakott Berzsenyi Dániel, a legnagyobb magyar ódaköltő, anyjától öröklött jószágán és az itteni temetőben van a sírja is, mely fölé Somogy vármegye közönsége 1860-ban emlékoszlopot emelt. Berzsenyi Dániel lakóháza jelenleg Berzsenyi Máriáé. Berzsenyi Sándor házában sok relikviát őriznek Dánieltől. Nevezetesen kardövét, vőlegényi díszmellényét, egy medaillonját és sok levelezését. A lakosok olvasókört tartanak fenn. A községhez tartozik: Berzsenyi-puszta (azelőtt Fischer-puszta), Hodosháti-hegy és Lajpzig-puszta.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.