Imre és Endre harcza.
Imre és Endre harcza.
III. Béla király halálával (1196 ápr. 23.) idősebb fia, Imre, örökölte a trónt. Ifjabb fiára, Endrére, nem hagyott herczegséget, de elegendő kincscsel látta el, hogy a Szentföldre hadat vezethessen. Endre herczeg örökölt kincseit csakhamar eltékozolta, úgy hogy 1198-ban Imre király már kénytelen volt öcscsének a drávántúli részeket átengedni. Endre ez új hatalmát pártoskodásra használta fel, s Imre királyt koronájától meg akarta fosztani. Endre hívei közé tartozott többek között János veszprémi püspök is. Nyílt harczczá fajult a lappangó ellentét az 1199. év közepén. Minthogy Domonkos püspök híven, hathatósan támogatta Imre királyt, Endre a zágrábi püspökség javait feldúlta, majd átvezette hadait a Dráván is, mire Imre király, a harczot felvenni, hadaival elébe ment. A két sereg Balatonlelle és Szemes között, a mai Rád-pusztánál – a Hadúttól nem messze – találkozott. Imre hadában sok német jövevény-lovag harczolt és heves küzdelem után legyőzte öcscse seregét. Endre elmenekült és rokonánál, VI. Leopold osztrák és stájer herczegnél keresett menedéket (Pauler Gy. id. m. II. 19.). Imre ugyan a pápa közbenjárására, 1200 tavaszán, kibékült öcscsével; de a viszálykodástól nem nyughatott 388meg az ország; mert Imre nem tudta megbocsátani az egyháziaknak, hogy többen Endrét támogatták. Az esztergomi érsekkel csakhamar kenyértörésig vitte a dolgot, beleavatkozott az egyház ügyeibe is, így például nem akarta tovább engedélyezni, hogy a somogyvári benczések, régi szokásukhoz híven, idegent (olaszt vagy francziát) válaszszanak apáttá (Pauler Gyula id. m. II. 28.).
