Szilágyi István.
Szilágyi István.
Szilágyi István szül. Nagy-Kállóban, 1819. jan. 7. Iskoláit Debreczenben elvégezvén, 1842-ben a nagyszalontai gimnázium tanára lett. Itt ismerkedett meg Arany Jánossal azon időben, mikor ez, az anyagi és egyéb gondoktól gyötörve, már-már fel akart hagyni az írással. Szilágyi felismervén Arany nagy költői tehetségét, buzdította, ösztönözte őt az irásra, könyveket adott neki, tanácsokkal látta el, a mi által Arany János fejlődésére elhatározó befolyással volt. 1844-ben külföldre ment és innen visszatérvén, 1845-ben a mármarosszigeti ref. kollégium tanára, később igazgatója lett, a mely minőségben rendkívüli érdemeket szerzett az iskolának emelése körül. Ez érdemeinek elismeréséül tüntette ki 40 éves igazgatói jubileuma alkalmával ő felsége a Ferencz-József-renddel. Meghalt 1897. ápr. 12.
Szilágyi nagy irodalmi munkásságot fejtett ki. Már mint teológus, három művét: Árpád czímű költeményét (1840.), Csák és a királyleány és a Pontusparti sír czímű elbeszéléseit, később Bécsi napok czímű történeti rajzát a Kisfaludy-társaság jutalommal tüntette ki. (1841.) Szókötéstan czímű nyelvészeti munkájával pedig az akadémiai 100 aranyas pályadíjat nyerte el. Később történelmi tanulmányokkal foglalkozott. E nembeli nevezetesebb 220művei: Mármaros vármegye leirása. A keresztény egyház története. A gimnáziumi oktatás története stb. Mint lapszerkesztő is több éven át működött.
