Kis-Léta.

Full text search

Kis-Léta.
Kis-Léta, nagyközség, 267 házzal és 1411, főleg ev. ref. és gör. kath. lakossal. Van postája, távirója és vasúti állomása. A Perényi család levéltárának egyik 1336-ból származó oklevele már Léta név alatt említi, 1433-ban azonban már a mai nevén szerepel. Határát 1420-ban járták meg s 1433-ban és 1446-ban a Báthoryak osztozkodásánál is szerepel. Szent-János tiszteletére szentelt templomáról már 1336-ban van említés egy okiratban. 1410-ben 37a Parlaghy, 1458-ban a petri Ders, 1460-ban a Bogáthy, 1465-ben a Kállay családokat uralta. A XVIII. sz. második és a XIX. sz. első felében birtokosai voltak: az Agárdy, Vajda, Ujfalusy, gr. Barkóczy, Bessenyey, Tisza, Bihary, Éva, Farkas, Jósa, Márky, Mikó, Gencsy, Gulácsy stb. családok és jelenleg itt Gencsy Albertnek érdekes, régi kúriája van, mely körül szép park terül el. A lakályos és kényelmes berendezésü házat Gencsy Sámuel építtette a mult században. Azonkívül gr. Hadik-Barkóczy Endrének van itt még nagyobb birtoka. A község ref. temploma 1700 körül, a görög katholikus 1790-ben épült.

Kis-Léta: Gencsy Albert kúriája.
Saját felvételünk.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi